
Magyar szempontból sporttörténelmi volt a 29. Téli Universiade! A szibériai Krasznojarszkban megrendezett „egyetemisták olimpiáján” ugyanis 53 év óta először szerepelt a játékokon az egyetemi jégkorong-válogatott, amely győzelemmel mutatkozott be a multisport eseményen. Vass Márton, a 2008-as sapporói győztes csapat tagja, most szövetségi kapitányként hallgatóinkat a 9. helyre hozta fel.
Negyven fős sportolói magyar csapat vesz részt a 29. Téli Universiadén – hangzott el a magyar csapat ünnepélyes fogadalomtételén Budapesten. A multisport-eseménynek a szibériai Krasznojarszk városa ad otthont, ahova a téli egyetemi játékok során az eddigi legnagyobb delegációval indul útjára a magyar egyetemi csapat. Az eskü szövegét Csiki Attila a jégkorongozó csapat támadó játékosa, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta.
A biatlon téli sportként ötvözi a sífutást és a céllövészetet. A sportág katonai sportként indult Skandináviában, a XVIII. században, amikor a Norvégia és Svédország között húzódó hosszú határvonal őrizetében fontos volt a katonák gyors síelése és pontos lőtudása is.
Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.
szájhigiéniai prémium termék forgalmazó
A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.
6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.
Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.