Címke: Műkorcsolya

19
febr

40 sportoló megy a Téli Universiadéra

Negyven fős sportolói magyar csapat vesz részt a 29. Téli Universiadén – hangzott el a magyar csapat ünnepélyes fogadalomtételén Budapesten. A multisport-eseménynek a szibériai Krasznojarszk városa ad otthont, ahova a téli egyetemi játékok során az eddigi legnagyobb delegációval indul útjára a magyar egyetemi csapat. Az eskü szövegét Csiki Attila a jégkorongozó csapat támadó játékosa, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta.

21
jan

V. Téli Sportágválasztó

Több ezer érdeklődő, 21 sportág és télies hideg a Vasas Jégcentrumban. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, no meg az egyes szakszövetségek és egyesületek segítettek a szervezőknek abban, hogy a családok minél több mozgásformát kipróbálhassanak. A Jégcentrum mellett – többek között – meleg tekintetű kutyusok, és a Mercedes-Benz Hungária Kft. jóvoltából gyönyörű autók fogadták az érdeklődőket. Nézd meg Szabó Kriszti fotóit az

Tovább

10
dec

V. Téli Sportágválasztó – Mozogj télen is!

Január 19-én, szombaton 10–17 óra között lesz az V. Téli Sportágválasztó – Mozogj télen is! elnevezésű esemény Budapesten, a Vasas Jégcentrumban, ahol több mint 20 havas-jeges sportágat próbálhatnak ki INGYENESEN az érdeklődők.

24
márc

Jégcsillag Sport Egyesület

A Jégcsillag Sport Egyesület célja a korcsolyasport megszerettetése mindenkivel, aki elmegy hozzájuk korcsolyázni, valamint Jégcsillagok nevelése a hazai korcsolyasportnak. Fő profiljuk az utánpótlásnevelés, versenyzők és élsportolók nevelése a legmagasabb szinten.

20
márc

Újra szól az AC/DC

Hivatalosan már megkezdődött, gyakorlatilag viszont március 21-én, szerdán kezdődik a milánói Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokság, a nők rövidprogramjával. Láthatjuk tehát Tóth Ivett, a téli olimpián nagy sikert aratott programját, azaz újra szól majd a jégen az AC/DC.

26
febr

Emlékezetes pillanatok

Emlékezetes marad számunkra az idei téli olimpia. Magyarország megszerezte első aranyérmét a téli olimpiák történetében. Rövidpályás gyorskorcsolyázóink további pontokat is szereztek, a korábbi magyar pontszámrekordot is megdöntve. De nemcsak ők vitték hírünket…

25
febr

A magyar lányok megmutatták

Miközben – érthető módon – leginkább a történelmi aranyéremről, és az azt szerző magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolyázókról esik szó a phjongcshangi téli olimpia kapcsán, ne feledjük el azt sem, hogy négy olyan női sportoló is képviselte a magyar színeket, akik még nincsenek 20 évesek.

20
febr

AC/DC-vel kezdünk

Újabb tizenéves olimpikonunk kezdi meg szereplését a phjoncshangi téli olimpián. A 19 éves Tóth Ivett szerdán egy AC/DC-egyvelegre összerakott rövidprogramot, pénteken pedig egy Carmen-kűrt mutat be.

12
febr

Tóth Ivett

Korábbi sérülése miatt nem a legjobban sikerült Tóth Ivett számára a moszkvai Európa-bajnokság, de végül bemutathatta a kűrt, így a Szövetség úgy döntött, hogy ő vehet részt a phjongcshangi téli olimpián (a kvótát is ő szerezte egyébként).

31
jan

Műkorcsolya és jégtánc sikerek

11. alkalommal rendezték meg januárban a Skate Helena nemzetközi emlékversenyt Belgrádban. Innsbruckban a 22. Eiscup nemzetközi versenyt rendezték. Mindkét eseményen sikeresek voltak junior műkorcsolyázóink. Obertsdorfban, a Bavarian Open nemzetközi versenyen pedig fiatal jégtáncosaink remekeltek.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!