Díjugratás – Középdöntőben zárt a magyar csodaló

Sokat fejlődött Chacco Blue II! A pej mén már a tavalyi göteborgi Eb-n már bemutatkozott világversenyen, akkor Krucsó Szabolccsal a nyergében a legjobb magyarként végeztek, bejutottak a TOP 50-be és végül a 43. helyen zártak. Idén az Egyesült Államokban, Tryonban rendezték meg a világbajnokságot, Krucsó Szabolcs Chacco Blue II-vel a középdöntőben fejezte be a versenyt.

Kurucsó elmondta, nagyon nehéz pályát építettek az amerikaiak. „Közel harminc éve lovagolok, és ez volt életem legnehezebb versenye, de úgy gondolom, hogy felnőttünk a feladathoz. Sokkal nehezebb volt, mint az Eb, magasabbak voltak az akadályok, és az ugrásszámot is növelték” – nyilatkozta Krucsó Szabolcs.

Kórusz Attila, Chacco Blue II tulajdonosa elmondta, hogy most a ló a pihenőjét tölti. „Chacco Blue II jelenleg Németországban pihen, és örülök, hogy nem vallottunk szégyent Amerikában. Azon leszünk, hogy a ló tovább fejlődjön az előttünk álló időszakban” – bizakodott Kórusz.   

Chacco Blue II bal szemére vak, ezért Németországban, ahol tenyésztették, gyakorlatilag „leselejtezték” , szinte a vágóhídról vásárolták meg, végül Kórusz Attila tulajdonába került és azóta sikert sikerre halmoz. Tavaly megnyerte, idén, pedig bronzérmet szerzett Krucsó Szabolcs Chacco Blue II nyergében a díjugrató magyar bajnokságon.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.