Hatalmas élményt kapnak a fiatal focisták, ha jól játszik a válogatott

A legnagyobb létszámú focisulinál nem látnak összefüggést a magyar labdarúgó-válogatott szereplése, és a focit választók létszáma között. Az egyes sportágakban a hazai világversenyeket abban a reményben rendezik meg, hogy az majd pozitívan hat az utánpótlásra. Az új Európa-bajnoki selejtezősorozat kezdetén kíváncsiak voltunk, hogy a Mészöly Focisuli adatai szerint a legutóbbi Eb-sikerek után többen kerültek-e be a labdarúgásba?

„Szoros összefüggést nem lehetett felfedezni a válogatott sikerei, és a rendszeresen nálunk focizó gyerekek létszáma között. Ha úgy tetszik: nem jöttek többen focizni amiatt, hogy a nemzeti csapat jól játszott az Eb-n” – mondja Újvári Gábor, a Mészöly Focisuli szakmai alelnöke.

„Azok, akik már korábban is fociztak, azok a srácok azonban kétségkívül hatalmas inspirációt kaptak attól, hogy láthatták a magyarokat a világ legjobbjai ellen játszani. Mi egy olyan klub vagyunk, amely számos programmal segíti a srácokat, hogy személyesen is átéljenek egy-egy ilyen sikert. Voltunk kint a Videoton Európa Ligás meccsein, és a korábbi VB és EB selejtezőmérkőzéseken is. Ilyen szempontból fontosnak tartom azt, hogy most új Európa-bajnoki selejtezősorozat indul” – jelentette ki a Mészöly Focisuli szakmai alelnöke.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.