Ilyen egy nap a Budapesti Nagy Sportágválasztón!

Több mint 100 sportág, közel 20.000 látogató. Ezek a számok már önmagukban jelentősek, főleg, hogy mindez egy helyszínen valósul meg kétszer egy évben. A látogatók szabadidős és versenysportok közül is választhatnak, koruknak és alkatuknak megfelelően, ebben pedig edzők és sportági szakemberek vannak az érdeklődők segítségére. A rendezvény népszerűsége töretlen, de nézzünk bele egy kicsit jobban, milyen egy nap a Sportágválasztón.

A rekordlétszámú sportágat felvonultató rendezvény tavasszal és ősszel, mindig pénteki és szombati napon várja a sportágat választókat. A két nap jelentősen elkülönül egymástól. Míg pénteken nyitáskor már az óvodai és iskolai csoportok népesítik be a rendezvény területét, addig szombaton inkább a családok, egyéni látogatók próbálják ki a számukra legérdekesebb mozgásformákat. Szervezőként mindkét napon a kapunyitás pillanati a legizgalmasabbak. Ekkorra a terület, mely előtte egy hétig épül, már készen várja a mozogni, sportolni vágyókat. Hosszas felkészülés és szervezői munka előzi meg a rendezvény napjait, de ezzel bővebben talán egy későbbi írásban részletesen foglalkozunk.

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy nem lehet könnyű eligazodni ennyi sportág között, de belépéskor mindenki kap egy térképet, mellyel könnyen megtalálhatja az őt érdeklő mozgásformákat. A terület kialakítása is segít ebben. A sportágak egy nyomvonal mentén helyezkednek el, így lehet, hogy olyanon is megakad a tekintet, melyek név alapján nem keltették fel annyira az érdeklődést. Ebben akár a rendezvény központi részén felállított színpad is segítségre lehet, ahol a nap folyamán folyamatos bemutatókkal lépnek fel a sportágak. Híres sportolókkal készült beszélgetések is hallhatóak és láthatóak, akik további kedvet adhatnak az adott mozgásforma kipróbálásához.

A rendezvény sajátossága, hogy a kitelepült sportágak a nyitvatartási időben folyamatosan a látogatók rendelkezésére állnak, bármikor is érkeznek meg az eseményre. A sportági képviselők folyamatosan váltják egymást, amikor csak szükséges, az edzők, szakemberek pedig mindig az érdeklődők rendelkezésére állnak. Segítenek eldönteni, hogy az adott sportág megfelel-e a gyermek vagy a felnőtt adottságainak, és ha kell, másik sportágat ajánlanak. Így akár már aznap kiderülhet, melyiket érdemes választani. Amennyiben a válogatás előtt egy komplex képet szeretnénk kapni arról, melyik sportágra termettünk leginkább, a rendezvény szombati napján sportantropometriai mérésen lehet részt venni előre egyeztetett időpont alapján, ahol különböző mérésekből kiderül, mekkora és milyen testalkatú lesz a gyermek a későbbiekben, és ez alapján is ajánlanak neki sportágat.

A sportági kavalkád mellett a központi részen kitelepült, különböző aktivitást kínáló kiállítók standjainál is sportos, játékos programokon lehet részt venni, de akár egy kis pihenőt is be lehet iktatni azoknak, akik elfáradtak a sok mozgásban.

 

Kis kihagyás után tavaly visszatért a Sportágválasztó társrendezvénye is, a Nagy Hangszerválasztó azzal a céllal, hogy a sport és a zenei kultúra szorosabban együttműködhessen, hiszen sok olyan sportoló van, aki a zenei világban is otthon érzi magát, valamint a zenészek közül is sokan választanak kikapcsolódás képen valamilyen mozgásformát.

A Nagy Sportágválasztó összességében egy olyan, hazánkban egyedülálló sportági börze, ahol egy helyen és időben a lehető legtöbb mozgásforma díjmentesen kipróbálható, és emellett egy olyan aktív program, ahol az egész család jól érezheti magát.

Kedvcsinálónak nézd meg albumunkat az elmúlt évek Sportágválasztóiról, és ha kedvet kaptál a rendezvényhez, látogass el a következő Budapesti Nagy Sportágválasztóra 2020. szeptember 11-12-én a Merkapt Sportközpontba!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!