Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Hidegzuhanyként ért mindenkit a hír, hogy a szegedi kajak-kenu világbajnokság második napján hajójuk súlya miatt diszkvalifikálták Kárász Anna és Kozák Danuta párosát.

Az 500 méteren címvédő kajakpáros hiába nyerte meg előfutamát, mivel a hajójuk 80 dekával könnyebbnek bizonyult a megengedett 18 kilogrammnál, így a magyar csapat ebben a számban nem tud tokiói kvótát szerezni a vb-n.

Az ötkarikás győztes kajakos Csipes Tamara magabiztos versenyzéssel jutott döntőbe 1000 méteren, míg ugyanezen a távon Kopasz Bálint és a Kiss-Mike kenupáros pénteken a középfutamban folytathatja szereplését a szegedi világeseményen. Utóbbi egység csak az utolsó utáni pillanatban állt össze: Dóri Bencét egy elfertőződött seb miatt a 23 esztendős Kiss Balázs váltotta. Érdekesség, hogy a világbajnok Mike Róbert korábban még edzésen sem ült egy hajóban újdonsült társával – ennek tükrében különösen értékes a továbbjutásuk.

A csütörtöki nap további magyar érdekeltségű futamokat is tartogatott az egyre nagyobb számú szegedi publikum számára: 500 méteren a Noé Zsombor–Bogár Gáborkajakpáros is fináléba jutott, a kenus Nagy Bianka pedig 200, míg Bodonyi András 500 méteren abszolválta magát a középdöntőbe.

500 méteren C-1 és K-1 kategóriákban is lesz kikért izgulni honfitársaink közül a folytatásban: az olasz származású tiszaújvárosi kenus, Bragato Giada és a nagy visszatérő kajakos Dombvári Bence is fináléba jutott a saját futamából.

A nap folyamán megszületett az első magyar tokiói paralimpiai kvóta is: Juhász Tamás az 5. helyen zárt a kenusok VL2-es kategóriájában, és ezzel már biztosan képviselheti hazánkat jövőre az ötkarikás játékokon.

Két rendkívül fontos olimpiai számban, női és férfi K-4 500 méteres kategóriában is döntőbe jutott a magyar egység: nőknél a Gazsó Dorka Alida, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra, míg férfiaknál a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István összetételű négyes vette magabiztosan a mai akadályt.

Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.