21
máj

Kajak, kenu vagy mindkettő?

Egy-egy családi kirándulás vagy baráti összejövetel során kacérkodtál már a kajakozás, kenuzás gondolatával? Magyarország egyik tava kiemelt célpont lehet egy hosszú hétvége eltöltésére, megfűszerezve egy kis aktív kikapcsolódással? Esetleg profi, szakmai körülmények között, egy egyesületben válnál a kajak-kenu rabjává? Segítünk választani a sportág két szakága, a kajak és a kenu közül, ha egyáltalán dönteni szeretnél…

18
szept

Radikális változások kellenek férfi kenuban

Nem lesz változás a következő olimpiáig. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége további két évre bizalmat szavazott mindhárom szövetségi kapitánynak, így a felnőtteket irányító Hüttner Csaba, az utánpótlásért felelős Makrai Csaba és a para szakágat vezető Weisz Róbert fejezheti be a 2020-as tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó ciklust.

28
aug

Hüttner: Aki a kajak-kenut választja, az jó családba kerül

Hüttner Csaba szerint magyar szempontból sikeres volt a portugáliai Montemor-o-Velhóban megrendezett kajak-kenu világbajnokság. A magyar válogatott az élen végzett az összetett pontversenyben, az éremtáblázaton pedig a második helyen zárt Németország mögött hat arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal. A szövetségi kapitány a XXIII. Budapesti Nagy Sportágválasztón a kajak-kenut kipróbáló fiataloknak is üzent…

18
máj

Kajak-kenu

A kajak-kenu vízi sportág, amelynek versenyeit állóvízen rendezik meg. A sporteszközben menetirányban ülnek (kajak), illetve térdelnek (kenu) a sportolók, és lapátjukkal folyamatosan és egyenlő időközökben, azonos körmozgásokat (ciklikus mozgást) végezve hajtják előre a hajóikat.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.