Kozák Danuta rendszeres résztvevője a Nagy Sportágválasztóknak. Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos a legutóbbi rendezvényt azonban kihagyta, hiszen épp a hétvégén zajlott a kajak-kenusok első válogató versenye Szolnokon.

A világklasszis a Tisza-parti városban maradandót alkotott, hiszen Kárász Annával nyerte a kajak kettesek 500 méteres versenyét, azt megelőzően 500 és 200 méter egyesben is diadalmaskodott.

„A vb-re való felkészülés célegyenesébe fordultunk. Az életem nem is szól most másról a család mellett, mint az edzésről. Jól sikerült számomra az első válogató, aminek nagyon örülök, mint ahogy a Sportágválasztó sikerének is.” – nyilatkozta a Sportágválasztó Magazinnak Kozák Danuta.

„Egyedülálló rendezvényről van szó. Annyira jó dolognak tartom, hogy a kisgyerekek fesztelenül meg tudnak ismerkedni az egyes sportágakkal a Sportágválasztón. Bízom benne, hogy ez a sorozat tovább fejlődik, és évente kétszer közel hozzák a gyerekeket, az osztályokat, a pedagógusokat a sportágakhoz” – összegzett Kozák Danuta, aki a Merkapt Zrt. támogatásával készül a 2020-as tokiói olimpiára.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.