
Elképesztő mérleget tudhat magáénak Kozák Danuta. A Merkapt által támogatott kajakozó pályafutása során felnőtt világversenyeken 53 érmet – köztük 38 aranyat – nyert. Négy olimpián a megszerzett 8 érméből 6 aranyérem. A 35. születésnapját napokban ünneplő Danuta Párizsig még kitart. A Hetek számára készült interjúból közlünk részleteket.
Tokió óta Kozák Danuta női rekorder az olimpiák történetében, ő az első magyar női sportoló, aki hatszoros olimpiai bajnoknak mondhatja magát. A 34 éves kajakos azt mondta korábban a Nagy Sportágválasztónak, hogy a vízitúrák szerettették meg vele a sportágat. Nézzük, milyenek voltak Danuta kezdeti lépései a kajakozásban.
Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakos, a Fradi versenyzője, három számban indul az olimpián. Ha mindegyikben nyer, minden idők legeredményesebb magyar olimpiai szereplője lesz. De persze egy interjú során ilyenre nem kérdez rá az ember. Villáminterjú a már Japánban tartózkodó Danutával.
„Mi a jó a tanmedencében?” – kérdeztem Kozák Danutát, mikor beültem mögé a kajakba az UTE vízitelepén. „Semmi.” – válaszolta mosolyogva, de láttam a szemében a tüzet és a kitartást.
A legtöbb olimpiai aranyéremmel rendelkező magyar kajakos, Kozák Danuta avatott be minket a sportág és az UTE vízitelepének női öltözői titkaiba. Apukaként fontos számomra, hogy segítsek a kislányaim sportágválasztásában, így megkértem Danutát, hogy meséljen nekem kicsit a sportág nehézségeiről és szépségeiről. Arra nem is számítottam, hogy ennyire nyíltan és kötetlenül fog magáról beszélni, ritka alkalom, hiszen ő a legeredményesebb olyan
Kozák Danuta rendszeres résztvevője a Nagy Sportágválasztóknak. Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos a legutóbbi rendezvényt azonban kihagyta, hiszen épp a hétvégén zajlott a kajak-kenusok első válogató versenye Szolnokon.
Kozák Danutát édesapja vitte el kajakozni. A most ötszörös olimpiai-, tizennégyszeres világ- és tizenhatszoros Európa-bajnok magyar kajakozó a Sportágválasztó Magazin stábjának mesélt az ő sportágválasztásáról.
Ismét szavaztak a sportújságírók. Ezúttal hatvanegyedszer. A Nemzeti Színházból jelentjük…
A férfiaknál a rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándort, a nőknél a kajakos Kozák Danutát választotta a 2018-as év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A férfiaknál Bácsi Péter, Fucsovics Márton és Liu Shaolin Sándor, a nőknél pedig Babos Tímea, Hosszú Katinka és Kozák Danuta került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 61. alkalommal kiírt szavazásán. A győztest jövő csütörtökön, a Nemzeti Színházban megrendezendő M4 Sport-Az Év sportolója gálán hirdetik ki.
Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.
szájhigiéniai prémium termék forgalmazó
A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.
6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.
Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.