Kozák Danuta üzeni Japánból: jövő héten már harapni fogok!

  •  
  •  
Forrás: Imago Images

Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok kajakos, a Fradi versenyzője, három számban indul az olimpián. Ha mindegyikben nyer, minden idők legeredményesebb magyar olimpiai szereplője lesz. De persze egy interjú során ilyenre nem kérdez rá az ember. Villáminterjú a már Japánban tartózkodó Danutával.

Hogy vagy, Dana?

Köszönöm, a körülményekhez képest jól vagyok. Másfél napot utaztunk, nagyon macerás sok minden és még kell pár nap, hogy teljesen átálljak, de jól vagyok.

Milyenek a körülmények, szállás, étkezés, utazás, bezártság, korlátozások?

Általában jók a körülmények, de a bezártság szigorú, sok minden körülményes és sokat kell utazni. Egyelőre fáradtabb vagyok mindezektől, mint kellene, de a szabadidőt próbáljuk maximálisan arra használni, hogy egy hét alatt versenyállapotba kerüljek.

Tudtok már valamit a vízről?  

Jelenleg Tokióban az evezős versenyek zajlanak, így ott nem tudtunk volna edzeni. Takamacuban vagyunk, csak közvetlenül a kajak-kenu versenyek előtt megyünk át Tokióba. Nem eveztem még rajta, de nem szoktam foglalkozni a pályákkal.

A helyi klíma milyen hatással van rád? Hallani, hogy iszonyú hőség van, olykor hatalmas viharokkal, a triatlonosokkal is kibabrált az idő.

Meleg van, de igyekszem nem ezzel foglalkozni. Mindenkinek ugyanolyan meleg van. Reméljük, a tájfun jövő hétig elmegy es megnyugszik Tokióban is az időjárás.

Mivel töltitek a szabadidőt? Nyilván most nem lehet annyit járni-kelni, meg fontos a pihenés.

Jelenleg több száz kilométerre vagyunk Tokiótól egy akklimatizációs edzőtáborban. Verseny előtt egyébkent sem mennék sehova. Be vagyunk zárva, de jó így.

A kislányotok, Zora nemrég volt négyéves, tudjátok tartani vele a kapcsolatot? Hogy viseli, ha távol vagytok tőle és hogy viselitek ti?

Alapvetően jól viseli. Viszont, ha videózunk, az újbóli elbúcsúzás nehéz, felzaklatja. Így inkább ezt maximum heti egyszer iktatjuk be. Nagyszülőkkel, rokonokkal jól érzi magát otthon. Mi nehezebben viseljük szerintem.

Milyen érzésekkel várod a rajtot? Ilyenkor már harap az ember, rápihen és menne bele az egészbe, vagy azért a teher – mert nyilván van – óvatosságra int?

Még nem érzem, hogy várnám. Kell még ez a néhány nap átállni, kipihenni az utazást. Remélem, jövő hétre majd “harapni” fogok.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!