Lefociztuk Romániát

Az magyar U17-es labdarúgó válogatott az őszi teljesítményének köszönhetően az elitkörben harcolhatja ki az Európa-bajnokságon való részvételt. A hazai rendezésű viadal első fordulójában 1-1-es döntetlent ért el Szlovénia ellen, így mindenképpen nyernie kellett Románia ellen.

A nyolc elitkörös csoport első helyezettjei, illetve a hét legjobb második jut ki a májusi, angliai Európa-bajnokságra. A magyar érdekeltségű csoportnak Magyarország ad otthont, az ellenfelek: Izrael, Románia és Szlovénia. Az első fordulóban a magyar U17-es válogatott döntetlent játszott Szlovéniával (1-1), Izrael pedig megverte Romániát (5-1), ez pedig azt jelentette, hogy a mieinknek mindenképpen győzniük kellett a románok ellen, hogy meglehessen a továbbjutás.

A srácok elbírták a nyomást, meggyőző játékkal (és két góllal) verték keleti szomszédunkat, így veretlenül állnak a csoport második helyén. Szlovénia begyűjtötte a három pontot Izrael ellen, három gólt berámolva, azaz jobb gólkülönbségüknek köszönhetően ők vezetik jelenleg a csoportot.

Fentiekből az is következik, hogy Magyarországnak egy döntetlen is elég Izraellel a továbbjutáshoz, de azért az lenne a legjobb, ha győzni tudnánk a szerdai (március 28.) összecsapáson.

A 7. csoport állása:

  1. Szlovénia 4
  2. Magyarország 4
  3. Izrael 3
  4. Románia 0

Mérkőzések

Március 22.

  • Magyarország–Szlovénia 1–1
  • Románia–Izrael 1–5

Március 25.

  • Magyarország–Románia 2–0
  • Izrael–Szlovénia 0–3

Március 28.

  • Magyarország–Izrael, 14.00, Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion
  • Románia–Szlovénia 14.00, Üllő

Folytatás tehát szerdán. Hajrá!

Forrás: Magyar Labdarúgó Szövetség

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.