Liu Shaoang koronavírusos, de nincs veszélyben az olimpiai részvétele

Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, de a jövő pénteken rajtoló játékokon még ott lehet. A magyar szövetség hétfői közleménye szerint Liu Shaoang tünetmentes, terhelhető, állandó felügyelet mellett készül tovább az olimpiára.

Az utazó keret mellett működő egészségügyi stáb a nemzetközi protokoll szerint dolgozik, az induláshoz öt egymást követő napon át negatív teszteredményre van szükség. A rövidpályás gyorskorcsolyázók reményei szerint ez a feltétel teljesül, így az olimpiai, világ- és Európa-bajnok versenyző a csapat után utazhat majd a kínai fővárosba és a gyorskorcsolya-versenyek rajtján már ott lesz.

Liu Shaoangnak – akárcsak testvérének, Liu Shaolin Sándornak, valamint Krueger John-Henrynek és Jászapáti Petrának – az elmúlt évek kiemelkedő eredményei alapján nem kellett válogatóznia a pekingi olimpiára. Múlt csütörtökön derült ki, hogy mellettük Nógrádi Bence, Varnyú Alex és Kónya Zsófia került az ötkarikás csapatba.

Liu Shaoang – aki az első összetett világbajnoka Magyarországnak – mind a három egyéni számban, 500, 1000 és 1500 méteren -, valamint a Pekingben címvédőként rajthoz álló férfi váltóban és az új olimpiai számban, a vegyes váltóban is érdekelt. A rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyei jövő szombaton kezdődnek a téli olimpián.

Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó – Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban – szerezte meg Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.

 

Forrás: MTI, fotó: AFP

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.