Lőrinczék is indulnak az Európa Játékokon

Országos bajnokságra készülnek a kötöttfogású birkózók. A bukaresti Európa-bajnokság után a következő nagy nemzetközi megmérettetés az Európa Játékok lesz, de az év főversenye továbbra is az őszi világbajnokság számukra.

Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya elmondta júniusban lehetőséget kapnak azok a rutinos versenyzők, akik kihagyták az Eb-t.

„A kontinensbajnokságon Szilvássy Erik révén egy bronzérmet szerzett a szakág. A fiatalok beépítése szempontjából egy fontos világverseny volt az Eb, most azonban már az Európa Játékokra koncentrálunk, amelyet Minszkben rendeznek meg júniusban. Ott már indul többek között Lőrincz Tamás (képünkön), Lőrincz Viktor és Kiss Balázs is” – mondta Sike András.

Az Európa Játékok előtt, május 11-én, a magyar bajnokságot rendezik meg a sportágban, ősszel pedig már olimpiai kvótákért utaznak a birkózók az őszi világbajnokságra.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.