Már a veterán Eb-re készülnek a MOATSZ-nál

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke úgy gondolja, hogy sikeres világbajnokságot bonyolított le Budapest. A Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság zárónapján Nátrán Roland kijelentette: ezt a megnövekedett figyelmet, amit a vb alatt tapasztalt a sportág, megpróbálják átmenteni, illetve felhasználni a veterán Európa-bajnokságon. A kontinensviadalnak a BOK-csarnok ad otthont.

„Amikor elkezdtük a világbajnokság szervezését, igyekeztünk sok mindent előre modellezni. Úgy gondolom, hogy a felkészülésünk jól sikerült, és az esetleges megoldandó problémákból az érintettek, azaz a nézők, a játékosok, a delegáltak, valamint a szponzorok nem sokat érzékeltek. Mi azon voltunk, hogy a vb minden egyes érintettjének valami pluszt adjunk” – összegzett Nátrán Roland, aki már a következő nagy világversenyre koncentrál.

„Júliusban a BOK-csarnokban lesz a veterán Eb. Közel 5000 embert akkreditálunk, a BOK mindhárom nagycsarnokát használjuk majd. Most az asztalitenisz körül megnövekedett figyelem érzékelhető. Ezt az érdeklődést szeretnénk átmenteni a nyári világversenyre is, és bízom benne, hogy egyre többen kezdenek el országszerte pingpongozni.” – mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság nyolc napja alatt 143 ország közel 600 versenyzője állt asztalhoz. A Hungexpón megrendezett világverseny a nemzetközi szövetségtől megkapta a „kiváló rendezvény” minősítést. (fotó: wttc2019.hu)

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.