Országos csúcs és olimpiai szintidők

  •  
  •  

Egy országos csúcsot és öt olimpiai szintidőt hozott a Debrecenben zajló 121. úszó országos bajnokság csütörtöki napja.

A legizgalmasabb versenyt női 400 méter gyorson láthatta a közönség. Az egy napja 800-on győztes Késely Ajnának ezúttal komolyabb kihívói akadtak a 200 méter pillangón aranyérmes Kapás Boglárka és a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka személyében. A Kőbánya és az UTE klasszisa már a táv negyedénél előrébb volt, mint Hosszú, aki végig a harmadik helyen tempózott. Késely és Kapás rendkívül kiélezett küzdelmet folytatott, szinte minden fordulónál tíz századon belül volt a különbség kettejük között. Kapás egyszer, 250 méternél vezetett, de ifjúsági olimpiai bajnok riválisa jobban bírta a hajrát, így ő szerezte meg második aranyát – tudsít az MTI. A szoros verseny eredményeként mindketten olimpiai A szintet úsztak, illetve Kapás most teljesítette a vb-induláshoz szükséges időt, amely Késelynek már korábban megvolt. A nap legjobb időeredménye Szabó Szebasztiánhoz fűződik, aki 22.99 másodperces országos csúccsal diadalmaskodott 50 méter pillangón. A győri sportoló éppen Cseh Lászlót előzte meg, akinek a rekordját hét századdal múlta felül. A BVSC 33 éves klasszisa viszont így sem maradt arany nélkül, ugyanis alig fél órával később 200 méter vegyesen már a leggyorsabbnak bizonyult. A kétszeres világbajnok Cseh nagy harcot vívott klubtársával, Bernek Péterrel, akit végül maga mögött tudott tartani, ráadásul mindketten megúszták a világbajnoki és az olimpiai induláshoz szükséges időt, így az eddigi ranglistavezető – ezúttal harmadik – Verrasztó Dávid ebben a számban nem állhat rajtkőre Kvangdzsuban. A nőknél – Cseh Lászlóhoz hasonlóan – Hosszú Katinka is 200 méter vegyesen vigasztalódott, méghozzá fölényes győzelemmel Jakabos Zsuzsanna előtt. A szám két vb-indulója közül előbbi az ötkarikás szintidőt is teljesítette. Késelyhez hasonlóan Milák Kristóf is megnyerte második egyéni aranyát Debrecenben, a szerdai 200 méter pillangó után csütörtökön 400 méter gyorson csapott elsőként a célba. (fotó: mti)

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!