A Kőbányai Pincerendszer ismét futóbarlanggá alakult!  Megrendezték ugyanis a BBU Halloween Run-t az egykori kőbányából kialakított földalatti tároló és járatrendszerben.

A verseny helyszíne az ősi kelta ünnephez híven extra élményekkel, fény-és hangjátékkal, effektekkel és meglepetésekkel várta a futni és túrázni vágyókat.

A futóverseny minden korosztály számára nyitott volt. A kisebbek és a családok az ovis, sulis és családi futamon, a hosszabb távot kedvelő futók 4, 7 és 21 km-en állhattak rajthoz. Utóbbi távokért Ötpróba-pontok is jártak, melyeket értékes ajándékokra lehet majd beváltani az Ötpróba programsorozat teljes időtartamában.

Egy menyasszony is futott a mezőnyben

A pincerendszert nem csak futva, hanem túrázva is meg lehetett tekinteni. A 2-3 km-es távon több csoportban túravezető segítségével ismerhették meg a földalatti járat történetét, melyen a halloween-i élmény szintén nem maradhatott el.

Az egyes távon rajthoz állóknak Kiss Orsi, azaz Kisó (felső képünkön) tartotta a bemelegítést. 

Fotókkal, eredményekkel és videóval hamarosan jelentkezünk.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.