Keresztesi Alexandra kétszeres világbajnok kajakos az október 23-ai Kolonics György Közösségi Emlékfutáson emlékezett meg tragikusan fiatalon elhunyt válogatott csapattársáról, egykori példaképéről, Kolonics Györgyről.

Ha október 23., akkor Kolonics György Emlékfutás. Nemzeti ünnepünk számunkra minden évben egyet jelent a közösségi értékteremtéssel, a megemlékezéssel, a futás élményével, a természet szeretetével. Mindezt egy eseménybe sűrítjük, mely idén közösségi futás formájában valósult meg, főként a kajak-kenus sportolók számára, de a részvétel lehetősége (ingyenesen) fennállt mindazoknak, akik ily módon szeretnék tovább ápolni Koló örökségét.

A futást megelőző hetekben e-mailt kaptunk Keresztesi Alexandrától, melyre rögtön felkaptuk a fejünket. Alexandra az adatai megjelölésével jelentkezett a közösségi eseményre, azonban érdekes információkat is megosztott Velünk, miszerint: kétszeres világbajnok kajakos, aki évek óta Argentínában él, most hazalátogatott és korábbi csapattársa, példaképe előtt szeretne tisztelegni a futáson való részvétellel.

Természetesen jó szívvel és felhőtlen örömmel fogadtuk regisztrációját, majd az október 23-ai személyes találkozónk után megegyeztünk: készítünk Vele egy interjút, melyben több korszakot és témát is érintünk, természetesen a középpontban Kolonics Györggyel, a kajakozással, saját verseny – és szabadidősportos múltjával, jelenével és jövőjével.

Jöjjenek tehát a mi kérdéseink és Alexandra válaszai, illetve a cikk végén néhány érdekes fotót is mutatunk.

Honnan értesültél az október 23-ai Kolonics György Közösségi Emlékfutásról és miért tartottad fontosnak, hogy megjelenj rajta?

A Közösségi Emlékfutásról a tesóm, Keresztesi Sándor értesített. Mivel ő már nevezett a 11.5 km-es távra az egyesülete révén, megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem nekem is futni. Fontosnak tartottam, hogy megjelenjek rajta, ritkán látogatok haza Argentínából, éltem a lehetőséggel, hogy ilyen formában emlékezzek Kolóra.

Ismerted-e személyesen Kolonics Györgyöt, ha igen, milyen kapcsolatban álltál vele, milyen embernek, versenyzőnek tartottad, összességében milyen emlékeid vannak Róla?

Volt szerencsém személyesen ismerni Kolót, 2002-től 2008-ig a magyar kajak-kenu válogatott tagja voltam, így a versenyek idején csapattársak voltunk. 2005-ben együtt edzettünk Kati néni irányítása alatt és edzőtársakként nagyon sokat futottunk az Emlékfutás útvonalán a Római-parton. Nekem hatalmas megtiszteltetés volt Vele együtt edzeni, példaképemnek tekintettem. Nagyon szimpatikus, figyelmes, kedves, lelkiismeretes embernek és egészen kivételes versenyzőnek tartottam. Érdeklődő volt, emlékszem mindent megfigyelt és gyakran tett fel kérdéseket. A szokásai biztonságot adtak neki.

Kajakozol-e még, hol élsz most, mennyire része az életednek, a mindennapjaidnak a sport, akár mint szabadidős tevékenység, vagy akár mint munka?

13 éve élek Argentínában, 6 éve Rosarioban, 200 km-re északra Buenos Airestől. A sport szerves része az életemnek, testnevelési egyetemre járok, jövőre fogok diplomázni. Két teremben tartok CrossFit és Funkcionális csoportos edzést felnőtteknek, valamint egy klubban kajakiskolát vezetek. Vízimentő vagyok, szabadidőmben crossfitezek, úszok, futok, surfski kajakozok. Sport vízimentésben versenyeken is indulok, a legutóbbi világbajnokságot 4 bronzéremmel zártam.

Ha jól tudjuk hoztál Nekünk néhány szép emléket idéző képet, kérlek, 1-1 mondatban mutasd be őket.

Sajnos Kolóval nincs közös képem, viszont találtam egy autogram kártyát a 2000-es sydney-i olimpiáról. Szinte mindenkitől sikerült aláírást kérnem, Kolótól is, nagy élmény volt és alig 2 év múlva már csapattársak voltunk. 🙂

Kétszeres világbajnok vagyok K4-1000m-en, először 2006-ban a Paksi Timi, Kovács Kati, Janics Natasa egységgel, majd 2007-ben a Paksi Timi, Fazekas Kriszta, Benedek Dalma összeállítással szereztük meg az aranyérmet.

 

*A kezdőképen Keresztesi Alexandra és testvére Keresztesi Sándor az október 23-ai Kolonics György Közösségi Emlékfutáson

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!