Ünnepélyes keretek között elindította szerdán az augusztus 21. és 25. között Szegeden sorra kerülő NKM olimpiai kvalifikációs világbajnokság kampányát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

A www.szeged2019.com honlap elindulását és ezzel együtt a jegyértékesítés megkezdését jelző jelképes piros gombot három korábbi bajnok, Kőbán Rita, Gyulay Zsolt és Vajda Attila nyomta meg.

A sajtótájékoztatón Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a szervezőbizottság vezetője kiemelte, hogy a jövő évi ötkarikás játékok kvótáinak mintegy nyolcvan százaléka itt talál majd gazdára, ezért a vb szlogenje az, hogy Tokióba Szegeden keresztül vezet az út. „Óriási dolog, hogy 2011 után ismét vendégül láthatjuk a világot. A kezdetektől élvezzük a kormány és a város támogatását, és sorra érkeztek a szponzorok is, köztük a névadó Nemzeti Közművek Zrt. A vb-re már rengeteg ország jelentkezett, akár már most ki lehetne tenni Szegedre a megtelt táblát” – mondta Schmidt Gábor.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány jelenleg a dél-afrikai edzőtáborban tartózkodik, távollétében Boros Gergely, az MKKSZ szakmai igazgatója számolt be a válogatott felkészüléséről. Mint elmondta, a téli szárazföldi munka a végéhez ért, most kezdődik a „kilométerek gyűjtése” a különböző meleg égövi táborokban.

(fotó: MTI)

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.