A Merkapt SE színeiben versenyző Kövér Márton a Szentendrei-sziget-kerülő verseny 72 km-es távját SUP-on, azaz állószörfön evezte végig, amit még senki nem tett meg előtte. Az egyedülálló teljesítményhez kellettek a megfelelő időjárási körülmények is, de tervei szerint jövőre is SUP-pal indul majd.

A SUP (Stand Up Paddle) állva evezést jelent egy erre a célra készült szörfdeszkán. Nem kérdés, hogy ilyen módon megkerülni a Szentendrei-szigetet sokkal nagyobb teljesítmény, mint kenuval… különösen egy sokszoros világ- és Európa-bajnok kenusnak.

Kövér Márton idén többet evezett deszkán, mint kenuval, így adtam magát a poén, amivel egyúttal kategóriát is teremtett, hiszen a szigetkerülést alapvetően versenykajakokra és -kenukra írják ki, ő teljesítette először SUP-pal. Több mint másfél órával evezett többet, mintha kenuval indult volna, ráadásul jórészt magányosan, hiszen csak a rajtnál, illetve a kötelező pihenőknél találkozott a többiekkel. Ennek ellenére jövőre is deszkán tervezi az indulást, bár ez az időjárástól is függ, hiszen erős szélben esélytelen, és az alacsony vízállás sem kedvez ennek a sporteszköznek.

A szigetkerülést egyébként mindenkinek ajánlja, ha nem is a verseny keretében – pláne nem SUP-pal –, de kiváló hétvégi program lehet, sátrazással egybekötve.

A Kövér Mártonnal a szigetkerülésről készült interjút az Ötpróba oldalán olvashatjátok: otprobatokioba.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.