Szumó Eb – Egy ezüst és hét bronz

A felnőtt versenyekkel befejeződött a 2019-es szumó Európa-bajnokság Tallinban.

A zárónapon a 100 kilogrammosok között Molnár Tamás bronzérmes lett, akárcsak a férfi válogatott. A Magyar Szumó Szövetség információi szerint a csapatban ezúttal Molnár Tamás, Pap Arnold, Végh Richárd és Nemes Dávid kapott helyet. A magyar válogatott legeredményesebb szumósa Molnár Tamás lett, miután hat éremmel zárt.  

Az észtországi kontinensbajnokságon a magyar küldöttség – az összes korosztályt tekintve – egy ezüstöt és hét bronzérmet szerzett.

Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta: Észtországban az egyes nemzetek rendkívül erős válogatottakkal léptek küzdőtérre, hiszen mindegyik ország készül már a 2021-es Világjátékokra.

„Az érmes helyezéseken túl több értékes pontszerző helyet csíptek el a magyarok, látva a nagyon erős mezőnyt, dicséretes eredménnyel zártuk ezt az Eb-t” – összegzett a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

 

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.