Sajnos a kialakult helyzet miatt idén májusban nem tudjuk megrendezni a Budapesti Nagy Sportágválasztót, ezért új sorozatunkban olyan sportágakat mutatunk be, amelyeket otthon is ki lehet próbálni, és amelyek alapjait folyamatos gyakorlással akár el is lehet sajátítani.

A sorozat célja, hogy felkeltse az érdeklődést valamely sportág iránt, amelyet a későbbiekben akár egyesületi szinten és szervezett keretek között is űzni lehet.

Sorozatunk 8. részében az E-SPORTOT mutatjuk be.

Az e-sport az ’elektronikus sport’ rövidítése, mely a technológia robbanásszerű fejlődésének és a videojátékok térhódításának köszönhetően világszerte egyre elterjedtebb. Az e-sport ugyanúgy a szellemi sportok közé tartozik, mint például a sakk vagy a bridzs, de elismertsége még nem tart ezeken a szinteken.

Az első e-sport versenyt már 1972-ben megrendezték az Egyesült Államokban, de igazán a 2010-es évek óta terjedt el.

Az e-sport résztvevői versenyszerűen foglalkoznak az egyes játékokkal, ezért aztán a játékosok az e-sportoló megnevezést is használják magukra. A leggyakoribb műfajok a MOBA (online többjátékos csatamező), az FPS (belsőnézetes lövöldözős játék), a verekedős játékok, a kártyajátékok, a battle royal és a valós idejű stratégiai játékok.

Az e-sport fejleszti a gyorsaságot, a szem-kéz koordinációt és a döntéshozatali képességet, valamint megtanít csapatban dolgozni és másokkal együttműködni. A hivatásos sportolók napi 8-12 órát edzenek úgynevezett „gamer ház”-akban.

A sportág iránt érdeklődők Magyarországon jelenleg inkább egy szubkultúrát alkotnak, de egyre elterjedtebb hazánkban is. Több nagy egyesület, köztük az MTK, a DVTK, az FTC és a Honvéd Sportegyesület is indított e-sport szakosztályt, valamint az üzleti szereplők is megjelentek a sportág támogatásában az állami források mellett.

Elsőként 2013-ban alakult meg az Egymillióan a magyar esportért Egyesület (röviden Esportmilla), akik tömörítették a hazai e-sport képviselőit és összefogtak a sportág hazai népszerűsítéséért.

2017-ben megalakult az e-sport közösség alakítóinak szövetsége, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ), akik rendszeres bajnokságot is szerveznek.

Az e-sport valójában szorosan összefügghet a fizikai értelemben vett sportágakkal. Sok sportoló az e-sportot használja a szellemi felkészüléséhez, legyen az autóversenyző vagy akár labdarúgó.

Legjobb hazai példa erre Michelisz Norbert, aki valójában először e-sportoló volt, utána ült át fizikailag is a versenyautóba, és lett belőle Európa-kupa és többszörös túraautó-világbajnoki futamgyőztes magyar autóversenyző, valamint a 2019-es túraautó-világkupa győztese. De említhetjük még Nagy Norbert magyar autóversenyzőt, túraautó-Európa-bajnoki második helyezettet, aki autós szimulátor segítségével, e-sport programokon keresztül gyakorol a versenyeire.

Ha azt hinnénk, hogy ennek a sportágnak nincs létjogosultsága, csak pár számot említsünk: a játékokkal játszók száma 2019-es adatok alapján elérheti a 454 milliót, 2020-ra pedig világszerte évi 20 milliárd dollár bevételt várnak a hozzáértők. 2019-ben rendezték meg hazánkban a V4 Future Sports Festival-t, melyen 21 ezren vettek részt személyesen és közel 2 millióan kapcsolódtak be az online közvetítésekbe.

Több olyan sportág van, melyet az indulásakor sokan nem fogadtak el, mert túl modernnek számított, vagy akkor még nem értették a lényegét, de a későbbiekben elismert és közkedvelt sportág lett belőle. Így van ezzel jelenleg az e-sport is, de képviselői azért küzdenek, hogy megváltoztassák ezt a nézetet, és lehet, hogy rövid időn belül ugyan olyan létjogosultsága lesz, mint a manapság hagyományosnak mondott sportágaknak.

Persze nem árt, ha egy kiadós e-sport edzés után jól átmozgatjuk magunkat, mert ezzel elkerülhetjük a folyamatos, hosszú távú egyhelyben ülés káros következményeit.

Az alábbi videóban a Honvéd Sportegyesület e-sport szakosztályának vezetőedzője, valamint szakértők, szülők és játékosok kalauzolnak el minket az e-sport világába és segítenek megérteni annak pszichológiai hátterét:

Forrás: elteonline.hu, wikipedia

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!