Sajnos a kialakult helyzet miatt idén májusban nem tudjuk megrendezni a Budapesti Nagy Sportágválasztót, ezért új sorozatunkban olyan sportágakat mutatunk be, amelyeket otthon is ki lehet próbálni, és amelyek alapjait folyamatos gyakorlással akár el is lehet sajátítani.

A sorozat célja, hogy felkeltse az érdeklődést valamely sportág iránt, amelyet a későbbiekben akár egyesületi szinten és szervezett keretek között is űzni lehet.

Sorozatunk 14. részében a JUDO sportágat mutatjuk be.

A judo, magyar nevén cselgáncs, japán küzdősport, mely a 19. században alakult ki, alapítója dr. Kano Dzsigoro (Jigoro Kano). Kanó Dzsigoró látta, hogy a régi japán szamurájok szellemében nem lehet tovább élni a modern Japánban, de kellenek olyan sportok, amelyekkel a gyerekek veszély nélkül kipróbálhatják erejüket és nagyon kemény fegyelemre nevelhetőek.

Amikor megalkotta rendszerét, amit „dzsúdó”-nak (judo) nevezett el, elhagyta belőle a testi épségre veszélyes technikákat, és sportolásra alkalmassá tette, így adta azt át a gyerekeknek és felnőtteknek.

A judo segít a képi gondolkodásban, vizuálisabbak lesznek a gyerekek társaiknál. A mindennapos tevékenykedéseik során a jobb agyfélteke működését egyensúlyba hozzák a ballal. A legfontosabb talán, ami egész további életükre kihat – ezért érdemes korán elkezdeni –, az eséstanulás.

Gyermekkorban érdemes elkezdeni, mert ekkor könnyebb elsajátítani a sportág alapjait, mert a gyerek még nem olyan merev, mint egy felnőtt, természetesebb számára ez a mozgásforma.

Természetesen felnőtt korban is el lehet kezdeni ezt a sportágat, de már inkább az egészségvédő szerepe miatt. A lekerekített, nem agresszív mozgások, kicsit lassan, de igen hatékonyan hatnak az emberi szervezetre.

Hazánkban is nagyon népszerű sportágról van szó, a Magyar Judo Szövetség tagszervezeteinek létszáma az egyéni sportágak közül az egyik legmagasabb.

Az alábbi videóban megismerheted az alapokat és láthatod, hogyan is zajlik egy judo edzés:

Forrás: wikipédia, judo.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.