Vas Kata Blanka újabb nagy sikert tudhat magáénak: múlt hétvégén magabiztos versenyzéssel megnyerte a cyclocross-világkupa-sorozat idei negyedik állomását, a belgiumi Overijsében rendezett futamát. A fiatal versenyző két év után az első nem holland, aki vk-futamot tudott nyerni.

Elképesztő sorozatot tudhat maga mögött Vas Kata Blanka. A 20 éves kerékpáros akkor lett országszerte ismert, amikor a tokiói olimpián hegyikerékpárban negyedik lett. Nem sokra rá az Európa-bajnokságon az U23-as mezőnyversenyben a második helyen végzett.

Szeptember végén aztán a felnőtt országúti világbajnokságon hívta fel magára a figyelmet szenzációs negyedik helyével.

És itt még nincs vége: múlt héten a terepkerékpáros szakágban a harmadik helyen zárt az elit világkupa-sorozat Iowa Cityben megrendezett állomásán. Ez az első dobogós helye a vk-sorozatban, ezzel a sikerrel pedig feljött az összetettben a negyedik helyre, az U23-asok között pedig továbbra is vezette a mezőnyt.

Blanka a múlt hétvégén aztán még nagyobb sikert zsebelt be, a cyclocross-világkupa-sorozat idei negyedik állomását, a belgiumi Overijsében magabiztos versenyzéssel nyert. Ezzel ő az első olyan versenyző több mint két év után, aki nem hollandként győzött vk-futamon.

Vas Kata Blanka nem csak fiatal kora miatt számít különlegességnek a sportágban, hanem azért is, mert több szakágban is kiemelkedően teljesít. A 20 éves klasszis édesapja hatására kezdett kerékpározni és ugyan olykor előfordul, hogy valaki több szakágban remekel, de elég ritka, pláne az, hogy mindegyikben ennyire sikeres.

„Nem vártam ezt a győzelmet, úgyhogy most nagyon boldog vagyok. Teljesen jól éreztem magam a nyeregben, minden nagyon jól ment, örülök, hogy megvan az első vk-futam sikerem. Tudom, hogy ez az egyik legnagyobb verseny a cyclocross-szakágban, szóval igazán örülök, hogy ez lett az első győzelmem” – fogalmazott a futamot közvetítő Eurosport csatornának néhány perccel a célba érkezés után a fiatal klasszis.

 

Fotó: Vas Blanka Facebook

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.