Elhunyt unokatestvére álmát valósította meg a szánkóversenyző

Épp 21 éves volt Nodar Kumaritasvili, amikor 2010-ben, a vancouveri téli olimpia edzésén balesetet szenvedett és súlyos fejsérüléseibe belehalt. Pont 21 éves Szaba Kumaritasvili, aki az unokatestvére emlékét a szívében hordozva, az ő álmait beteljesítve indulhatott a pekingi olimpián és a szánkósok versenyében a 31. helyen végzett.

Grúziában a Kumaritasvili család neve a garancia arra, hogy a szánkósport életben maradjon, már Szaba dédapja is a sportágért dolgozott, ő építette Grúzia első szánkópályáját, majd a válogatott edzőjeként dolgozott (akkor még létezett a Szovjetunió). Szaba nagyapja és nagybátyja is sikeres szánkóversenyző volt, Szaba édesapja a grúz szánkószövetségben dolgozik.

Vagyis nem volt meglepő, hogy Nodar olimpiai álmokat dédelgetett és ki is jutott Vancouverbe. Ahol aztán bemutatkozni már nem tudott, mert az olimpiai megnyitó előtti napon olyan súlyosan megsérült az edzés során, hogy nem tudták megmenteni az életét. Halála nagy hatással volt a sportágra, nem csak emberileg – arról majd később -, hanem szakmailag is. Többen jelezték, hogy túl gyors a pálya, de sajnos akkor még nem történt változás, később azonban nagyobb hangsúlyt fektettek a biztonságra.

A versenyzőtársak körében erős volt a szolidaritás, a későbbi győztes német Felix Loch két hónappal az olimpia után elment Nodar Kumaritasvili családjához Grúziába és odaadta az aranyérmének a felét. Felix most is a mezőnyben van és örömmel üdvözölte Szabát, kifejtve, hogy milyen bátor dolog Szaba részéről megvalósítani unokatestvére álmát és milyen nagyszerű az olimpiai eszme, amely összehoz nemzeteket, barátságot és együttérzést ébreszt egymás iránt az ellenfelekben.

Felix a mostani olimpián 4. lett, a győzelmet honfitársa, Johannes Ludwig szerezte meg, aki 36 évével minden idők legidősebb olimpiai bajnoka lett ennek a számnak, az ő sikerét szintén önzetlenül ünnepelte Felix Loch. Nodar Kumaritasvili pedig hazája első szánkóversenyzője lett, aki élesben bemutatkozhatott olimpián.

 

A képen Szaba Kumaritasvili látható/fotó: magyarnemzet.hu 

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!