Funkcionális edzés Óbudán – irány a Träning!

Új edzési lehetőség nyílt Óbudán, a Jazz Loft épületében, amely a funkcionális edzés több válfaját is felvonultatja. A Zsirai testvérpár álma valósult meg a terem létrehozásával, ahol az edzések mellett egy jó hangulatú közösséget is szeretnének építeni táborokkal, közös programokkal. Korábbi válogatott triatlonosokként és szakképzett edzőként segítik mindazokat, akik csatlakoznak hozzájuk gyerektől a felnőtt korosztályig csoportos és privát edzéseiken.

A csapat a szeptemberi Sportágválasztón mutatkozott volna be új edzésmódszerével, melyre a rendezvény elmaradása miatt nem volt lehetőség, de reméljük, hogy májusban újra lehetőség nyílik kipróbálni a lehető legtöbb sportágat, köztük a Träning módszereit.

Addig is kiválóan felszerelt és korszerűen kialakított edzőtermükben megtalálhatjátok őket, ahol az alábbi edzésekkel várják az érdeklődőket:

Csoportos, vezetett edzések órarend szerint 14 éves kortól
Träning Kids – gyerek edzések 6-13 éves korig

Órarend szerinti edzések:

CrossCore:
A CrossCore egy függesztett erősítő eszköz, ahol a saját testsúlyt használva a test dőlésszögével lehet szabályozni az ellenállás mértékét a különböző gyakorlatoknál.

A CrossCore a TRX-hez hasonló felfüggesztés, viszont annyiban több, hogy a beépített központi csiga segítségével még színesebb és hatékonyabb gyakorlatokat tesz lehetővé.

A hosszú, szabadon futó kötél szára lehetővé teszik a törzs és a csípő elfordulását is támasz helyzetben, így a testet 180 fokos dimenzióban lehet fejleszteni. A szabadonfutó kötelek olyan instabilitást képeznek az egyes gyakorlatoknál, hogy a felületes izomcsoportok mellett, a mély izom is nagy szerepet kap a gyakorlat kivitelezésekben.

Kinek ajánlott?
Akik a megfelelő erőnlét és állóképesség mellé egy egységesen fejlett, komplex izomzatot szeretne szerezni.

Funkcionális köredzés:
A funkcionális köredzés egy teljes testre kialakított, több munkaállomásos rendszerű mozgásforma, ahol minden eszköz és gyakorlat átgondolt, tudatos fejlesztés eredménye.

Számos gyakorlat leképezi az élet során létrejövő mozgásszituációkat, így az izomzatot a test erejéhez mérten és működésbeli feladatához készíti fel az edzéseken.
A CrossCore mellett különböző eszközöket használnak az egyes állomásokon.

Kinek ajánlott?
Akik a megfelelő erőnlét és állóképesség mellé egy egységesen fejlett, komplex izomzatot szeretnének szerezni, illetve minimális, a testsúlyhoz arányos súlyokkal és kiegészítő eszközökkel is szeretnének dolgozni.

 

Träning Light:

Träning Light órákon a funkcionális edzés alapjaival lehet megismerkedni. Kisebb intenzitású, a gyakorlatok helyes, pontos kivitelezése sajátítható el szakértő edzők segítségével.

Kinek ajánlott?
Azoknak, akik most ismerkednek a funkcionális edzéssel.
Azoknak, akik már régóta nem edzettek és most újrakezdenék.

Träning FitMom:
Ezen az edzésen is funkcionális erősítő edzésen lehet részt venni, de szeretettel várják a gyermekeket is egy gyereksarokkal, játékokkal.

Edzők:

Zsirai Milán, erőnléti edző (TF), korábbi válogatott triatlon versenyző
Zsirai Eszter, testnevelő tanár, korábbi válogatott triatlon versenyző

Bejelentkezés:

  1. Regisztráció: www.traning.hu/register
  2. Bejelentkezés órarend szerinti edzésre: www.traning.hu/login

 

Elérhetőségek:

Web: www.traning.hu

Facebook: www.facebook.com/traningbudapest

Instagram:  www.instagram.com/traningbudapest

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!