2020-ban sajnos nagyon sok olyan szabadidősport esemény maradt el, ahol a mozogni vágyók tömegesen tudtak volna hódolni szenvedélyüknek. Ilyenek voltak a futóversenyek is, melyek csak korlátozott számban lettek megtartva, vagy akár teljesen el is maradtak. Az enyhítések után kicsit jobbra fordult ez a helyzet, de így is sok versenyt töröltek, vagy halasztottak későbbi időpontra.

A mi futóversenyeink egy része is áldozatul esett a pandémiás időszaknak, de a szokásos októberi rendezvényeinknek újra rajthoz állhatnak a futók, hogy a felmérjék erejüket a többiekkel szemben, és kicsit újra a régi körforgásban érezhessék magukat.

Október 23-án a Kolonics György Emlékfutáson találkozhatunk újra, a hónap végén pedig jön az igazi borzongás, a BBU Halloween Run, ahol zombik elől menekülhet mindenki a föld alá, a Kőbányai Pincerendszerbe.

Természetesen mindezt a járványügyi előírásoknak megfelelően, az aktuális ajánlásokat és szabályokat betartva tesszük majd, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között élvezhesse minden résztvevő az eseményeket.

De vajon miért ilyen népszerűek a futóversenyek, és miért érdemes legalább egyszer kipróbálni magadat egy versenyen, azt mondja el Csere Gáspár magyar hosszútávfutó, többszörös korosztályos bajnok futónk:

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!