Jön az őszi szünet! – Milyen programot szervezzünk a gyerekekkel?

Bizonyára minden szülőnek fejtörést okoz, hogy az őszi szünetben milyen programot szervezzen a gyerekeknek. Ilyenkor azért jólesik szusszanni egy kicsit a szeptemberi iskolakezdés, óvodába indulás után, de egy-egy izgalmas programmal elcsábíthatjuk őket a négy fal közül. 

A gyerekekre szabaduló egyhetes szünet leginkább a szülőknek adja fel a leckét, hogyan lehetne tévé, mobil és internet nélkül is izgalmassá varázsolni a pihenő időt. A bezárkózós késő ősz-téli hónapok előtt még van lehetőségünk színes programokra a szabadban!

A hulló falevelek havában mikor a kertek már kezdik sárgás árnyalatukat magukra ölteni egy kis kincskeresés a szabadban kitűnő szórakoztatás gyermekünknek. Csak egy nagyobb papír és valamilyen színes rajzeszköz, legalább 3 kincs és sok fantázia szükséges hozzá, esetleg egy-két szülő, akik képesek átalakulni kalózzá vagy boszorkánnyá gyermekük érdeklődési körének megfelelően. Így lesz a kertkapuból országhatár, a házból kastély, a kerti csapból feneketlen kút a sufniból pedig rablótanya. A gyerekeknek nincs más dolguk, mint beleélni magukat a kincskereső szerepébe és megtalálni a kincset.

Gesztenyeszedés az őszi színekben pompázó erdőben. Bár sokan nem szeretik a zuhogó esőt és a hideget mégis megőrülnek az ősznek, mert belefeledkeznek a látványba, nézve azt a felszabadult örömöt, ami a gyermekeink arcán tündököl gesztenyegyűjtés közben.
A fák lehulló levelének lágy nesze, az ősz temérdek színeinek összegyűjtése nem csak az elmúlásról szól, hisz azután mindig jön az újjászületés.
Nem az a veszélyes,  ha a gyermek fejére esik egy gesztenye gyűjtögetés közben, hanem az, hogyha felnőttként sétálunk az őszi színekben pompázó gesztenyeligetben és elfeledkezünk arról, milyen boldogság fölvenni a földről egy szép falevelet vagy egy fényes gesztenyét.

Panorámában gazdag kirándulás egy kényelmes sétaúton, útközben számos érdekes sziklaformációt megcsodálva. Akár Budapest területén, de hamisítatlan erdei középhegységi környezetben is gyalogolhatunk egy kiadósat, túránkat kényelmes sétává szelídíthetjük a jól jelzett, széles turistautakon. A Budai-hegység kiváló környezetet biztosít felkapaszkodható csúcsokkal, kilátókkal, lejtőkkel és sok-sok élménnyel.

A bringatúrázásban az egyik legjobb dolog, hogy saját izomerőből jutunk el egyik helyről egy messzebb lévő másikra, különösebb kötöttségek és szigorú menetrend nélkül. A másik legjobb dolog, ha ezt nem egyedül, hanem a családdal együtt tesszük. Maga az útvonal vagy a célállomás már szinte mindegy is. A gyerekek sokkal többet tudnak bringázni, mint gondolnánk, csak fel kell kelteni és fenn kell tartani az érdeklődésüket. Külön szerencse, ha szeret tekerni, jó, ha szép tájakat, érdekes helyeket keresünk fel, de a legfontosabb, hogy legyen egy határozott cél, ahova el szeretnénk érni, és ott várja valami jó dolog őket: egy ismerős, egy rég nem látott barát, egy fagyi vagy bármi, ami érdekelheti, és vonzó lehet számára. Beszéljük meg vele az útitervet, hallgassuk meg az ötleteit, oszlassuk el a kétségeit. A felfedezés öröme biztosan mozgatni fogja.
Ha kell, osszuk fel több rövidebb szakaszra a túrát, kisebb, teljesítésre váró célokkal. Akár óránként tartsunk egy kis szünetet: álljunk meg, ha látunk egy játszóteret, egy érdekes fát, egy szép rétet, egy farakást, magaslest, bringás pihenőt.

Szabadulószobák

Már nemcsak a felnőttek számára szuper őszi program a szabadulószoba, gyerekek is remekül szórakoznak a furfangos feladványok megoldása közben. A lurkók ügyességét már tematikus szobákban is lehet csiszolgatni, és egyre több helyszínen lehet családbarát témájú játékok közül választani.

Kalandparkok

Ha olyan családi programot keresünk az őszi szünetben, ahol az örökmozgó gyerekek levezethetik a felgyülemlett energiájukat, akkor válasszunk egyet az ország számtalan, egész évben nyitva tartó kalandparkja közül.
Ezekben a parkokban nemcsak a gyerekek, de szüleik is csúszhatnak, mászhatnak, ugrálhatnak és próbára tehetik ügyességüket.

Állatkertek

Minden gyerek imádja az állatokat, így ha állatkertes programot tervezünk, biztosan nem ütközünk ellenállásba. Hazánkban számos állatkert működik, így nem is kell hatalmas távolságokat megtenni, hogy eljuthassunk valamelyikbe.

BBU Halloween Run

Az őszi szünet lezárásaként már lehet készülődni a Halottak Napjára, amely a gyerekek körében ma már inkább Halloween-ként ismert. Tökfaragással, sütés-főzéssel, jelmez készítéssel lehet színesíteni október utolsó, november első hétvégéjét. Az aktív kikapcsolódásra vágyóknak még van lehetőségük nevezni a BBU Halloween Run versenyre, amelyen teljesíthetik az ovis (300m), sulis (700m) vagy családi (700m) távokat.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!