
Bizonyára minden szülőnek fejtörést okoz, hogy az őszi szünetben milyen programot szervezzen a gyerekeknek. Ilyenkor azért jólesik szusszanni egy kicsit a szeptemberi iskolakezdés, óvodába indulás után, de egy-egy izgalmas programmal elcsábíthatjuk őket a négy fal közül.
Versenyről versenyre járnak a legjobb asztaliteniszezőink. A cél, hogy a világbajnokság előtt a legjobb világranglistás helyet harcolják ki maguknak. Az idei vb-nek Budapest ad otthont április 21. és 28. között.
2019. február 21.-24. között az Utazás Kiállítás Budapest standján „Budapest a sport és a kultúra fellegvára” tematikában rendeznek kiállítást.
Jövő szombaton megrendezik a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 programsorozat sportszakmai nyitóeseményét. A helyszín a Testnevelési Egyetem, a konferencia pedig a TE Tárt Kapus Programja címet kapta.
A tavalyi Vizesgála egyik legnépszerűbb produkciója a kajakpóló-mérkőzés volt, így a nagy sikerre való tekintettel idén sem maradhat ki egy jó kis adrenalingőzös meccs a programból. Bár a sportág már nagyjából 30 éve jelen van Magyarországon, mégis méltatlanul kevesen ismerik. Utánajártunk, mit érdemes tudni róla.
Ha tetszik, ha nem: vége a nyárnak. A legnagyobb bizonyíték erre a Főpolgármesteri Hivatal kommünikéje. Ingyenes korcsolyaoktatást indítanak ugyanis óvodásoknak és alsó tagozatosoknak a fővárosban.
Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.
szájhigiéniai prémium termék forgalmazó
A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.
6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.
Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.