Napjainkban a tenisz és a fallabda is egyre népszerűbb szabadidős sport, pedig ez nem volt mindig így. Régebben csak az „urak sportjának” nevezték őket, mert költséges sportnak számított és kevés elérhető pálya állt rendelkezésre. Manapság azonban egyre több squash pálya nyílik, és a teniszpályákon is szinte alig találni szabad helyet. Népszerűségük az egyik közös tulajdonságuk, de nézzük, hogy miben hasonlítanak még, és mi az, ami miatt mégis két különböző sportág.

A sportról köztudott, hogy jótékony hatással bír az emberi szervezetre, de vajon melyik sportág a legegészségesebb? Sokan biztos egyből a futásra vagy úszásra gondolnak, de a nyertes két sportág mégis a tenisz és a fallabda.

Egy nemzetközi tudóscsoport összeállított egy több mint 80 ezer felnőtt bevonásával készült tanulmányt, mely megvizsgálta, hogy mely sportágak milyen mértékben csökkentik a halálozási kockázatot. Első helyen a tenisz végzett, melyhez hasonlóan a többi ütős sportág, köztük a fallabda is közel 50 százalékos eredményt hozott, azaz, a tenisz és a fallabda 47 százalékkal csökkenti az általános egészségügyi kockázatot a nem sportolókkal szemben. A szív és keringés tekintetében tett vizsgálatok pedig még ennél is jobb eredményt mutattak ki: 56 százalékkal kevesebb kockázatnak vannak kitéve, akik rendszeresen teniszeznek vagy fallabdáznak.

Ami még pluszban mellettük szól, hogy bármilyen korban kezdjük el ezeket a sportágakat a korunknak és edzettségi állapotunknak megfelelő intenzitással, azonnal csökkenteni tudjuk a halálozási kockázatot.

Ehhez hozzájárulnak a sportágak sajátosságai: oldalirányú mozgások, kitámasztások, ütések és a folyamatos mozgásban levés.

Azonban, ha jobban megvizsgáljuk a két a sportágat, a tenisz és a fallabda között jelentős különbségeket találhatunk.

Történelmi szempontból vizsgálva a tenisz története régebbi időkre nyúlik vissza, egészen a XII. századig, míg a fallabda eredete a XIX. századra tehető. A tenisz alapjai Franciaországból erednek, de a fallabdával együtt a mai játék alapjait Angliában honosították meg.

Intenzitásuk eltérő, a pályák méretei miatt is. Míg a teniszt nagyobb területen játsszák, a fallabda pálya 9,7×6,4 méter és palánkkal van körbehatárolva. A labdát nem egymásnak ütik közvetlenül a játékosok, mint a teniszben, hanem a falról visszapattanó labdát üti meg a másik játékos. Ezáltal gyorsabb a labda sebessége, és így a játékosok is dinamikusabb mozgást fejtenek ki.

Ebből adódóan a fallabdát sokkal rövidebb idő alatt el lehet sajátítani, míg a tenisz technikáját hosszabb idő alatt lehet a játékot élvezhető szintre fejleszteni.

Eszközigényük azonos, ütővel és labdával játsszák, de ezek tulajdonságai már teljesen eltérőek. Az ütők hossza azonos, de a squashütők súlya általánosságban könnyebb a teniszütőkhöz képest és keskenyebbek is a teniszütőknél.

A labda anyagában, méretében és súlyában, valamint színében is különbözik a két sportágnál. A teniszlabda 6,7 cm átmérőjű, sárgás-zöldes színű (nem hivatalosan bármilyen színű lehet) és bolyhos nemezréteg borítja.

A fallabdát ezzel ellentétben egy gumilabdával egy 40 mm átmérőjű, 23-25 grammos labdával játsszák, melynek anyaga gumiból van és gázzal van töltve.

Ezért a squashlabdát minden használat előtt be kell melegíteni, hogy rendesen pattanjon és élvezhető legyen a játék.

A két sportág között számos különbség van még, de a legalapvetőbb, hogy a tenisz leginkább szabadtéri játék, míg a fallabdát zárt térben játsszák. Ebből adódóan a talaj között is vannak különbségek. A teniszpályáknak a borítása lehet salak, füves, kemény és szintetikus, míg a squash pályákat leginkább parkettaborítás fedi.

Nem utolsó sorban a két sportág szabályrendszere, ami eltér egymástól. Ez adódik a pályák méretbeli különbségéből és azok tulajdonságainak eltéréseiből is.

Az ütési technikák között megtalálhatunk azonos módszereket, mint pl. tenyeres és fonák ütés, de a játék gyorsaságbeli különbségei sajátos ütési technikákat igényelnek mindkét sportágnál.

Megállapíthatjuk tehát, hogy ugyan azonos jellegű sportágakról van szó, a tenisz és a fallabda sok hasonlóság és rengeteg jótékony hatása mellett két különálló sportágként kezelendő.

Forrás: racquetsocial.com, player.hu, csupasport.hu, Wikipédia, ujszo.com

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!