A triatlon manapság nem csak versenysportként, hanem szabadidős mozgásformaként is nagyon kedvelt, hiszen három olyan sportágból áll, amelyet amúgy is sokan űznek külön-külön is. Az úszásból, kerékpározásból és futásból álló sportág az 1920-as években alakult ki Franciaországban, ahol az első ilyen versenysorozatnak „A három sport” elnevezést adták, melyet a mai napig megrendeznek.

A sportág lényege, hogy a három szám között a versenyzők nem tarthatnak pihenőt, azaz közvetlenül egymás után kell teljesíteniük a különböző versenyszámokat. A sportágak közötti átöltözési idő (depó idő) szintén beleszámít a teljesítés idejébe. A triatlon alapvetően szabadtéri sportág, így a főszezonja nyáron van, amikor a legtöbb versenyt rendezik, de tavasszal és ősszel is tartanak versenyeket az időjárástól függően.

A triatlon alapvetően egyéni sport, de rendeznek csapatversenyeket is. A triatlonban versenyző sportolókat triatlonistának vagy – nálunk kevésbé elterjedt szóval – triatlétának is nevezik.

Magyarországon először 1984-ben rendeztek versenyt Szombathelyen „Vasi Vasember” néven. 1989 augusztusában alakult meg a Nemzetközi Triatlon Szövetség (International Triathlon Union) 30 tagországgal, köztük Magyarországgal. Jelenlegi székhelye Vancouverben van, tagországainak száma meghaladja a 120-at.

2000 óta olimpiai sportág a triatlon. Először Sydney-ben mutatkozott be a sportág 48 női és 52 férfi versenyzővel, azóta minden olimpiai játékokon rajthoz állnak a versenyzők.

Triatlon verseny - Depo zóna

Versenytávok

Triatlon
úszás–kerékpározás–futás (km)
Sprinttáv 0,75 – 20 – 5
Rövidtáv 1,5 – 40 – 10
Középtáv 1,9 – 90 – 21,0975
Hosszú táv 3,8 – 180 – 42,195

 

A távok elnevezésénél ezek a hivatalosan használt fogalmak, de a triatlonos köznyelvben, így a különböző versenyeknél is más kifejezéseket is használhatnak:

  • Rövidtáv – olimpiai táv
  • Középtáv – féltáv
  • Hosszútáv – ironman táv
Úszás rajt

SZABÁLYOK

Bedepózás – A bedepózás a kerékpározáshoz és a futáshoz szükséges felszerelések leadását jelenti. Történhet közvetlenül a verseny előtt vagy a megelőző napon is. A kerékpáros depó és a futódepó a pálya kialakításától függően lehet egy helyen vagy külön is. A bedepózás során a rendezők átveszik a felszerelést, valamint ellenőrzik a kerékpár biztonságos és szabályos felszerelését és a kerékpáros sisakot. A versenyzők itt írják magukra filctollal a rajtszámukat, mivel a papír alapú rajtszám a vízben nem használható.

Úszás – Az úszást rendezhetik medencében vagy nyílt vízben is. A nyílt vízi úszás rajtja történhet a vízből, pontonról vagy a szárazföldről befutással is. Folyóvízben nem szabad vízből rajtoltatni. Bármelyik úszásnem megengedett, de érdemes olyat választani, ahol energiát lehet tartalékolni a további versenyszámokra.

Az úszás rajtja egyben a verseny rajtja is.

Kerékpározás

Bolyozás – A bolyozás egymás szoros követését jelenti az energiatakarékosság céljából, és általában a kerékpáros bolyozást értik alatta (az úszásnál inkább lábvízen úszásról szokás beszélni). Bolyozni lehet másik kerékpár vagy más jármű mögött is, de alapesetben a kerékpárosok egymás mögötti szoros, szélárnyékban való haladását szokták ezzel a szóval jelölni.

A triatlonban eredetileg tilos volt a bolyozás. Az általános tilalmat 1995-ben feloldották, de sok versenyen, elsősorban a hosszabb távokon, ma is megmaradt. A triatlonban alapkérdés, hogy szabad-e bolyozni, mivel ez a verseny jellegét és lefolyását meghatározza. A rövid távúnál hosszabb versenyeken mindig tilos a bolyozás.

Futás

Kinek ajánlott?

A triatlon komoly szakmai felügyelet mellett már gyerekkorban elkezdhető, ehhez szükség van a három sportág alapjainak előzetes elsajátításához. Kifejezetten állóképességi sportág, ezért nagy teherbírást és kitartást igényel. Mivel több sportágból tevődik össze, komplex képességek szükségesek hozzá.

Előnyei

Változatos terhelést nyújt a testnek, így az nem egyoldalúan fejlődik. A három sportágnak köszönhetően sokoldalú, változatos élményeket nyújt. Pozitív hatása van az izomfejlődésre, a mozgáskoordinációra, valamint javítja a vérkeringést.

 

Amennyiben kedvet kaptál a sportághoz, Klubkeresőnkben megtalálhatod a hozzád legközelebbi triatlon egyesületet!

 

Forrás: wikipédia, sportaglexikon.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!