Sportágválasztó hírek (összes)

26
márc

Mindenkit meg lehet tanítani úszni

Egyre több gyerek úszik Magyarországon. Ez elsősorban a Magyar Úszó Szövetség által elindított „Minden gyerek tanuljon meg úszni” programnak köszönhető. Szakemberek szerint ezt a kezdeményezést a mindennapos testnevelés alaposan felgyorsította. Ezen a véleményen van Zubor Attila, a Zubor Úszósuli vezetője is.

25
márc

Debrecenbe mennek az úszók

Sorozatban harmadszor ad otthont az úszók országos bajnokságának Debrecen. A március 27. és 30. között megrendezendő esemény nemzetközi színvonalú verseny lesz – állítják szakemberek. A Sportágválasztó Magazin ezen a héten úszással kapcsolatos anyagokkal jelentkezik.

24
márc

Ez volt a 12. szupermaraton a magyar tenger körül

Véget ért a 12. Balaton Szupermaraton. Az eseményen Ötprópa-pontokat is gyűjthettek az indulók. A férfiaknál Beda Szabolcs, a nőknél pedig Cseke Lilla győzött.

24
márc

Sebők Vilmos: Motiváltabb volt a magyar csapat!

A magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi két év legjobb játékát nyújtva hátrányból fordított és nyert 2-1-re vasárnap a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat ellen a Groupama Arénában rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. A magyarok második diadalukat aratták a horvátok felett hat döntetlen és három vereség mellett.

22
márc

Knoch Viktor bejelentette visszavonulását

„Hatalmas stresszel és nyomással jár az élsport, mentálisan pedig már nem érzem magamban az erőt, hogy folytassam” – mondta pénteken az MTI-nek a 29 éves sportoló.

22
márc

Túl vannak az első versenynapon Herczigék

A 10. helyen áll a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón a 2019-es Rali Európa-bajnokság nyitófutamának első napja után az Azori-szigeteken. A magyar páros a csütörtök délelőtti kvalifikáción a 4. helyet szerezte meg és a 12. rajtpozíciót választotta.

21
márc

Sebők Vilmos: Nem játszott rosszul a csapat!

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra kikapott Szlovákia vendégeként a Nagyszombatban rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

20
márc

Hatalmas élményt kapnak a fiatal focisták, ha jól játszik a válogatott

A legnagyobb létszámú focisulinál nem látnak összefüggést a magyar labdarúgó-válogatott szereplése, és a focit választók létszáma között. Az egyes sportágakban a hazai világversenyeket abban a reményben rendezik meg, hogy az majd pozitívan hat az utánpótlásra. Az új Európa-bajnoki selejtezősorozat kezdetén kíváncsiak voltunk, hogy a Mészöly Focisuli adatai szerint a legutóbbi Eb-sikerek után többen kerültek-e be a labdarúgásba?

20
márc

Búvár Családi Nap a Duna Arénában

A Magyar Búvár Szakszövetség a hétvégén a budapesti Duna Arénában megrendezi a Búvár Családi Napot és ehhez kapcsolódóan a retró búvárfelszerelések bemutatóját.

20
márc

Élsportolóink jó játékot remélnek a válogatottól

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovákiában megkezdi a 2020-as labdarúgó Eb-selejtezősorozatot. A cél az, hogy 2016 után a nemzeti csapat kijusson a kontinensbajnokságra.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!