A futóiskoláról szóló cikksorozatunk első két része már elérhető, elsajátítható és begyakorolható. Az első részben az elméletre koncentráltunk, a másodikban a legalapvetőbb gyakorlatokra, míg most, a harmadikban egy-egy konkrét élsportolói példa alapján mutatjuk be.

A futóiskolai tevékenység alapjait, mind az elméletet, mind a gyakorlatot tekintve, már megismerhetted sorozatunk első, illetve második részéből, szakértőnk útmutatásával.

De hogyan is példázhatnánk és ajánlhatnánk ezt a leghitelesebben? A válasz egyértelmű: bajnokainkkal. Akikre példaképként tekintünk, akikre felnézünk.

Elsőként Földházi Zsófia, világ – és Európa-bajnok öttusázónk osztotta meg Velünk nézeteit a futóiskoláról.

„A futóiskola, sok ember számára egy ismerős fogalom, de közben sokan hibásan használják. A szaknyelvben a futóiskola: a futás megfelelő technikáját és az ahhoz szükséges izmokat és idegpályákat kialakító gyakorlatok együttes elnevezése. A futóiskola gyakorlatok fontos elemei az ügyességfejlesztésnek. Az ügyességet és a mozgáskoordinációt gyerekkorra visszamenőleg lehet a legjobban elsajátítani, így az idő múlásával romlik, de jó hír, hogy fejleszthető. Sajnos sokkal nagyobb energiaráfordítást igényel viszont. Nekem, és persze azoknak, akik a futást választották, plusz, akik kicsit is jobban annak mozgásával, technikájával szeretnének foglalkozni, azoknak érdemes elmélyülni ezekben a gyakorlatsorozatokban. Manapság sok-sok új gyakorlat közül lehet csemegézni a fejlődés érdekében.”

És, hogy mit jelent a futóiskola Zsófinak, mint élsportolónak?

„Természetesen, egy élsportolónak ez a fogalom más, hiszen mi a minél tökéletesebb mozgáskoordináció és a leghatékonyabb technika érdekében alkalmazzuk. Az edzések során ez az a terület, ami a legtöbb türelmet igényli, amiből nekem igazán kevés jutott. 🙂 Időigényes és odafigyelésre is szükség van. Sok ember tévesen ítéli meg azt, hogy szükséges-e egyáltalán, vagy elég, ha csak az erővel kompenzálnak, ami viszont igazán sérülésveszélyes. Saját magam kapcsán is tapasztaltam, hogy többet ésszel, mint erővel, így a sérüléseimből kiindulva az egyik meghatározó elemét képviseli a terhelésem, az edzéstervem kialakításánál. Így számomra ezek a leghasznosabb feladatok: jogging+sarokemelés váltott lábbal, sarokemeléssel futás, térdemelés és karmunka járás közben, skip térdemeléssel folyamatosan.”

A hobbifutóknak örömmel ajánlja a „futóisit”, és most néhány hasznos tanáccsal is ellátja őket.

„Örömmel látom, és talán érzékelhető is most már, hogy sok ember választja a futást, mint mozgásformát és bátorkodik alkalmazni a futóiskolát. Ennek kapcsán csak ajánlani tudom számukra a „futóisit”, hogy még élvezetesebb legyen a mozgás. 🙂 Akik fejlődni szeretnének és, akik keresik a komfortosabb érzést, őket csak bátorítani tudom erre a területre és kérjenek nyugodtan szakemberektől segítséget.  Amilyen egyszerűnek látszik ez a dolog, annyira nem az. Szükséges ehhez egy külső szemlélő, aki igenis tudja, hogy mit csinál, nem hiába vannak a szakemberek. Bármennyire is az online orvoslás világát éljük és online edzéseket is tudunk már alkalmazni :), hinni kell az emberekben, hogy sokkal többet tudnak hozzátenni ezen a területen, ők azok, akik látják a fejlődést és segíthetnek boldogabban mozogni. Mindenkinek jó sportolást kívánok és remélem, hogy hamarosan találkozunk.”

Baji Balázs, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutónk szintén beavatott Minket személyes tapasztalataiba a futóiskolát illetően.

„Nekünk, atlétáknak és sprinterként konkrétan nekem, a futóiskola mindennapos eleme az edzéseimnek. Gyakorlatilag minden edzésen gyakoroljuk a futóiskolát és foglalkozunk vele, a tréningek melegítés részébe van illesztve, de van, hogy az edzés hangsúlyosabb részét is képezi a futóiskola önmaga. A futótechnikát folyamatosan gyakorolni és fejleszteni kell, hiszen minél hatékonyabb a futótechnika annál gyorsabb a futósebesség. Egy héten hat edzésünk van és abból egy edzés olyan, ami nem futómunka, az lazítás, gyógytorna, tehát én heti ötször futóiskolázom. Nekem a kedvenceim, a nyújtott lábas futóiskola jellegű mozgások, amikor a térd nyújtva van, és nyújtott térddel kell előre haladni. Ez mondjuk nem egy kezdő feladat, nem ezt ajánlanám a hobbi futóknak, de nagyon dinamikus és minden benne van, amiről a sprint szól, tehát nekem ez tökéletes. Alapvetően, ha valaki hobbifutó, akkor is határozottan javaslom a futóiskola helyes gyakorlását, mert javítani fog a futás minőségén és valamilyen szinten még az élvezetét is növeli.”

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!