Atlétika

25
febr

Zsivótzky Gyula 200 nap kórházi kezelés után 8 centivel nyert olimpiát

Elképesztő kitartás és akaraterő kellett ahhoz, hogy Zsivótzky Gyula megvalósítsa gyerekkori álmát. A kiváló kalapácsvető négy alkalommal versenyzett olimpián, két ezüstérem után 1968-ban tudott felállni a dobogó legmagasabb fokára. A legendás sportoló ma lenne 85 éves.

6
szept

Agyvérzés után sportágváltás, majd paralimpiai bajnoki cím

Nehéz elképzelni, mit élhetett át Ekler Luca tízévesen, amikor stroke-ot kapott. És mit érezhettek a szülei, akik addig azt látták, hogy a lányuk lelkesen teniszezik, versenyekre jár, éli a boldog gyerekek mindennapjait. Luca sorsa később újabb fordulatot vett, most pedig már paralimpiai bajnoknak mondhatja magát. Milyen volt az ő sportágválasztása?

27
aug

Atlétika – a sportok királynője

Az atlétika a világ egyik legnépszerűbb sportága, és minden sportág alapja, ezért is kapta a „királynő” jelzőt. Az ember alapvető mozgásformáira épül, mint a járás, futás, ugrás és a dobás. Ebből kifolyólag nagyon sokszínű sportágról beszélünk, mely már az első ókori olimpián is jelen volt. A résztvevők akkor stadionfutásban mérhették össze tudásukat, ma már több mint 20 versenyszámban indulhatnak a

Tovább

19
máj

Mindent a futóiskoláról!

A legjobb formádban térnél vissza a mozgáshoz, a versenyekhez? A futóiskoláról szóló három részes cikksorozatunk mentálisan és fizikailag is felkészít az előtted álló kihívásokra. Tanulj, gyakorolj és szerezz motivációt általunk!

12
máj

Miért a futóiskola? – 3. rész

A futóiskoláról szóló cikksorozatunk első két része már elérhető, elsajátítható és begyakorolható. Az első részben az elméletre koncentráltunk, a másodikban a legalapvetőbb gyakorlatokra, míg most, a harmadikban egy-egy konkrét élsportolói példa alapján mutatjuk be.

11
máj

Miért a futóiskola? – 2. rész

A futóiskolai alapok megismerése és az elméleti tudás elsajátítása után, ígéretünkhöz híven, jön szakértőnktől a gyakorlati rész, a helyes végrehajtás technikájával és szabályaival, valamint néhány konkrét feladattal.

4
máj

Miért a futóiskola? – 1. rész

Azoknak, akik párhuzamosan követik figyelemmel oldalunkat az Ötpróba honlapjával, ismerős lehet a téma. A #ötpróbávalotthon kihívásunk alkalmával már adtunk ízelítőt egy futóiskola gyakorlatból, most pedig egy szakértő kalauzol el Bennünket a futóiskolák világába.

8
máj

Atlétika

Az atlétika mai mozgásformáinak alapja az ember természetes mozgása: a járás, futás, ugrás, dobás. A versenyszámokat szakáguk szerint csoportosíthatjuk. Az 5 szakág: futások, gyaloglás, ugrások, dobások, többpróbázás.

3
márc

Szenzáció! Történelmi arany atlétikában

A súlylökő Márton Anita aranyérmet szerzett a Birminghamben zajló fedettpályás atlétikai világbajnokságon. A 19,62 méter új országos csúcs, ráadásul a világ idei legjobb eredménye.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!