•  
  •  

Három elmaradt sportágválasztó után idén szeptember 10-11-én végre megnyitja kapuit a sportrajongók előtt a Merkapt Sportközpont és lesz Nagy Sportágválasztó, valamint Nagy Hangszerválasztó. Varró Barbara ügyvezetőt kérdeztük a részletekről.

Immár hagyomány, hogy több mint száz sportág mutatkozik be a Nagy Sportágválasztón. Mi várható idén?

– Most is az a cél, hogy minél több sportágat kipróbálhassanak a gyerekek és a felnőttek, a sportágak képviselőivel folyamatos egyeztetésben állunk, de elmondhatjuk, hogy idén is rekordszámú sportág mutatkozik be a Merkapt Sportközpontban.

Egyéni regisztráció
Intézményi regisztráció

Három rendezvény maradt el a járvány miatt. Ahogy a látogatóknak, úgy az iroda dolgozóinak is bizonyára hiányzott a rendezvény.

– Valóban rosszul érintett minket a helyzet, és ugyan az irodánk, amely az Ötpróba tömegsportmozgalmat is koordinálja, a GeoGo instant sportrendezvényekkel sokat dolgozott, de a sportágválasztó a szívünk csücske, nekünk is nagyon hiányzott, a hangszerválasztóval együtt. Természetesen az idei, szeptember 10-11-ei eseményen fokozottan ügyelünk az előírásokra, már alig várjuk, hogy újra találkozhassunk a sportolni vágyókkal.

Idén olimpia éve van, ilyenkor hagyomány, hogy az olimpikonok is részt vesznek a Nagy Sportágválasztón. Mire számíthatunk most?

– Ezúttal sem maradnak el az ismert sportolók a rendezvényről, de természetesen nem csak azért drukkolunk az olimpián a magyaroknak, hogy aztán minél többükkel találkozhassunk a mi rendezvényünkön, hanem amúgy is fontos nekünk, hogy sikeresen szerepeljen a magyar küldöttség. Azon leszünk, hogy az olimpiai csapatból minél többen legyenek ott velünk a sportágválasztón.

Mit kell tudnia annak, aki részt szeretne venni a 2021-es Nagy Sportágválasztón és Nagy Hangszerválasztón?

– Az időpontja szeptember 10-11, péntek és szombat, mindkét nap 9 és 17 óra között várjuk a látogatókat. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, hamarosan közzétesszük azt a linket, amelyen keresztül lehet regisztrálni. A helyszín a Merkapt Sportközpont a Maglódi úton, a célunk ezúttal is az, hogy a gyerekek és felnőttek minél több sportágat kipróbálhassanak és kedvet is kapjanak a mozgáshoz. A Nagy Hangszerválasztó esetében is ez a cél: mindenki találja meg a magához illő hangszert.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!