
Budapesten született, 1995-ben. Édesanyja magyar, édesapja kínai. Magyar válogatott. 2016-ban, Szöulban, a rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon aranyérmet szerzett 500 m-en. 2017-ben ott volt a Téli Sportágválasztón, 2018-ban éppen a rendezvény napján repült Phjongcshangba, a téli olimpiára.
Ma 11 órától szurkolhatsz éremesélyes rövidpályás gyorskorcsolyázóinknak. Élő hírfolyamunkban követheted az eseményeket, megtudhatod, hogy beteljesül-e válogatott versenyzőnk álma, azaz avatunk-e magyar olimpiai bajnokot rövidpályás gyorskorcsolyában. Szurkoljunk együtt!
Az első magyar érdekeltségű napon már éremért szoríthattunk a phjongcshangi téli olimpián, hiszen Liu Shaolin Sándor bejutott az A-döntőbe. Öccse, Liu Shaoang az elődöntőben búcsúzott. A döntőben Liu Shaolin Sándor végül az ötödik helyen végzett, így megvan az első pontszerzésünk a téli olimpián!
Orendi Mihály, a MOB alelnöke nyilatkozott a Sportágválaszó Magazinnak az 1500-as gyorskorcsolya döntő előtt és után.
Népes magyar küldöttség lesz a dél-koreai téli olimpián, 19 versenyzőnk küzd majd Phjongcshangban – néhányan akár éremért is! –, ráadásul alpesi síben csapatot is indíthattunk. Magyar idő szerint leginkább éjszaka lesznek a versenyek, a cikkben megtalálod, hogy mikor szurkolhatsz a magyaroknak.
A magyar színeket 31 sportoló képviselte, Nguyen Hoang An a juniorok között bronzérmet, míg a 18-20 évesek korosztályában Tamás Ferdinánd és Czagány Dóra ezüstöt szerzett. Az Európa-bajnokságon 45 ország vett részt, Magyarország a 16. helyen végzett az éremtáblázaton.
A svédországi Golden Girl tornán női serdülő, junior és ifjúsági ökölvívók képviselték hazánkat. A vasárnap véget ért viadalon az ifjúsági korosztályban remekeltek a lányok, Hámori Luca aranyéremmel, Lakotár Hanna és Kiss Bettina ezüstéremmel térhet haza.
Nagyon jól szerepeltek junior férfi párbajtőrözőink a szabácsi Világkupa-versenyen. A 226 indulóból öt magyar fiatal jutott a legjobb 32-be, Farkas Csaba egészen az aranyéremig menetelt. Majdnem magyar házidöntő lett, Koch Máté végül szoros meccsen kikapott az elődöntőben, így harmadikként végzett.
Az első trambulin-találkozó a Német Torna Szövetség kezdeményezésére jött létre Frankfurtban, itt alakult meg a Nemzetközi Trambulin Szövetség is. Ebben az évben rendezték meg az első Trambulin Világbajnokságot. 2000-től már olimpiai sportág. A magyarországi trambulinversenyzés 15 éve indult, 14 éve válogatott felkészülés folyik.