2019-ben a sportágválasztás tudományos alapon is megoldható, de a puding próbája az evés. Ezért fontos, hogy a gyerekek belekóstoljanak egy-egy sportágba, mielőtt döntenek (a szülővel közösen), hogy milyen edzésekre járjanak.
Aranyhétvége női kézilabdában! A Győr megvédte címét a Bajnokok Ligájában, a Siófok pedig az EHF Kupában szerzett aranyérmet.
A gyerekeknek eredendően óriási a mozgásigénye – és ez nem véletlen. Jóval többről van szó, mint játékról vagy az egészségről. Ha rendszeresen sportolnak a gyerekek, akkor szinte észrevétlenül tesznek szert fontos, az élet minden területén hasznosítható készségekre.
A boxolók bevonulózenére érkeznek a ringhez, az úszók pedig sokszor a verseny rajtjáig fülhallgatóval a fülükön melegítenek. Puszta hangulatfokozásról lenne szó? A kutatások szerint ennél több bújik meg a háttérben: a zene bizonyítottan képes arra, hogy fokozza a sportteljesítményt.
A Sportágválasztó Magazin új sorozatában olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat kérdez arról, hogy ők hogy találkoztak azzal a sportággal, amelyben sikeresek lettek.
A hagyományos, tradícionális magyar sikersportágakon kívül számtalan újkeletű sportot is kipróbálhatnak az érdeklődők a május 24-én és 25-én megrendezendő Nagy Sportágválasztón.
A liverpooli csoda után a Tottenham varázsolt Amszterdamban. Ez a BL-szezon soha nem látott izgalmakat produkál.
Dombi Rudolf London olimpiai bajnokaként írta be magát a sporttörténelembe. A kajakossal a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában beszélgettünk többek között a sportágról, a közelgő szegedi világbajnokságról, de még az Exatlontól is.
A Liverpool hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Barcelonát, ezzel ledolgozta 3-0-s hátrányát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az angolok ellenfele az Ajax és a Tottenham párharc győztese lesz.
Általában 5-8 éves korban érdemes elkezdeni, Magyarországon tradicionális, eredményes sportágnak számít, és adott esetben pozitívan hat a tanulmányi átlagra is. Ez a vízilabda. A sportágról ki mást kérdezhettünk volna, mint dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok pólóst, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatóját.