A májusi Nagy Sportágválasztó látogatói nemcsak a testüket, de az agyukat is alaposan megdolgoztathatták a Merkapt Sportközpontban. A sporteszközök sokaságán túl ugyanis rengetegféle logikai és ügyességi játékot lehetett kipróbálni a helyszínen, a klasszikus Rubik-kockától és verzióitól a Pyraminxen át a Skewbig.
Nem lehet nem odafigyelni, ha egy mazsorettcsoport nagy zenebonával elmasírozik az ember mellett. A sportág lényege éppen ez: felvezetni egy zenekart a lehető leglátványosabban. A Nagy Sportágválasztón ezúttal is sok csillogó szemű gyerek próbált zsonglőrködni a bűvös mazsorettbottal. Hogy milyen sikerrel, arról Kovács Szandra sportági képviselőt kérdeztük.
Gyerekek ezrei találkoztak a Magyarországon űzhető sportágak többségével. Ezúttal 109 sportágat lehetett kipróbálni a 24. Budapesti Nagy Sportágválasztón, ahol hangszereket is kipróbálhattak az érdeklődők. Elkészült a Sportágválasztó Magazin videós összefoglalója.
Fantasztikus hangulat és 19 183 sportágválasztó a Merkapt Sportközpontban! Sikeres volt a 24. Budapesti Nagy Sportágválasztó, amelynek társrendezvényén, a Nagy Hangszerválasztón 20 hangszert lehetett kipróbálni. A sportágakat tekintve 109-et vonultattak fel a szervezők, szakszövetségek, illetve a klubok és az egyesületek.
Zajlik a XXIV. Budapesti Nagy Sportágválasztó. Több ezer gyerek vette birtokba a Merkapt Sportközpontot, ahol 109 sportágat és 20 hangszert próbálhatnak ki ingyenesen.
Tudtad, hogy a nyári időszakban a szabadságolások miatt drasztikusan csökken a vérkészlet, pedig ugyanannyian szorulnak vérre, mint máskor? Most is épp nehéz időszak előtt állunk. Ezért rendezünk a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben véradást a Nagy Sportágválasztón. Olvass tovább, hogy te adhatsz-e vért, és ha igen, akkor kérjük, segíts – aztán pedig mozogj egy jót!
Rendhagyó sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők a 24. Budapesti Nagy Sportágválasztó előkészületeiről. Az érdeklődők minikoncerteken vehetnek részt, és 109 sportág közül választhatnak.
Irányított véradásra is lesz lehetőség a 24. Budapesti Nagy Sportágválasztón. Gereben Líviának, a Szekszárd magyar válogatott kosarasának lehet vért adni. A sportoló leukémiában szenved.
A gyermeknap hétvégéjén újra a Nagy Sportágválasztón tombolhatnak a gyerekek és persze a kilométerhiányos felnőttek. Ezúttal azonban nemcsak a sportokban, de a zenében is elmerülhet minden látogató. Ennél jobb alkalmad mostanában nem lesz megtalálni a saját vagy a gyereked egyéniségéhez illő zenei kifejezésmódot! Már mondjuk is, milyen hangszerekkel jövünk.
Jó szokásukhoz híven a legnagyobb bajnokok ezúttal sem hagyják ki a hétvégi Nagy Sportágválasztót: nagy örömünkre ismét élsportolók sora tiszteli meg jelenlétével a rendezvényt. Fusd át a bajnokok listáját, hátha köztük van a te kedvenced is, akivel végre most alkalmad lesz személyesen is találkozni!