Címke: Sportágválasztó

7
máj

Hangszerekkel is lehet ismerkedni a Nagy Sportágválasztón

A nekünk való hangszert pont olyan nehéz kiválasztani, mint a nekünk való sportágat. Kivéve, ha rengeteget kipróbálhatunk közülük. Gyerekek esetében pedig mindennél fontosabb a személyes tapasztalat. A Nagy Sportágválasztó idei társrendezvénye a Nagy Hangszerválasztó, amire profi zenészek és zenetanárok részvételével kerül sor.

7
máj

Vízilabda – Sport és tanulás

Általában 5-8 éves korban érdemes elkezdeni, Magyarországon tradicionális, eredményes sportágnak számít, és adott esetben pozitívan hat a tanulmányi átlagra is. Ez a vízilabda. A sportágról ki mást kérdezhettünk volna, mint dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok pólóst, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatóját.

3
máj

Várják a véradókat a Budapesti Nagy Sportágválasztón

A Nagy Sportágválasztó, társadalmi felelősség vállalása részeként a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetével a tavaly szeptemberi siker után ismételten véradást szervez a május 24-25-én megrendezésre kerülő Budapesti Nagy Sportágválasztón, amire a lakossági véradókat, illetve a cégek által delegált véradókat is várják.

1
máj

Több ezren választhatnak sportágat

Május 24-én és 25-én ismét sportos kavalkádra készülhetnek mindazok, akik részt vesznek a Budapesti Nagy Sportágválasztón. 

10
ápr

Így kezdődött Kozák Danuta sportkarrierje

Kozák Danutát édesapja vitte el kajakozni. A most ötszörös olimpiai-, tizennégyszeres világ- és tizenhatszoros Európa-bajnok magyar kajakozó a Sportágválasztó Magazin stábjának mesélt az ő sportágválasztásáról.

8
ápr

Gyorstollas – Mindenkit átmozgat

A gyorstollaslabda kortól nemtől függetlenül mindenkinek ajánlott. A sikerélmény garantált. A tenisz, a squash és a tollaslabda elemeit kombinálja, a játéktéren nincs háló.

14
Már

Budapesti Nagy Sportágválasztó – regisztráció

Budapesti Nagy Sportágválasztó – A SPORT NAPJAI. 2019. május 24–25. (péntek-szombat) 9–17 óra között, a Merkapt Sportközpontban. A rendezvényre a belépés INGYENES! Csak egy gyors regisztrációt kérünk.

20
feb

Dr. Kiss Gergely szerint a cél a passzív rétegek bevonása a szabadidősportba

A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint. A kimutatással kapcsolatban dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatóját, az Ötpróba mozgalom nagykövetét kérdeztük.  

19
feb

Zumba – a kalóriafaló tánc

A zumba népszerűsége töretlen. Ezt a mozgásformát a kolumbiai Beto Perez találta fel, a legenda szerint véletlenül. A fitneszedző egy alkalommal otthon felejtette a gyakorláshoz szükséges zenéit, és lesz ami lesz alapon, a zenelejátszóján lévő hagyományos latin zenékre kezdte tornáztatni a tanítványait. A zumba alaposan átmozgatja az egész testet és rendesen égeti a kalóriát.

15
feb

Népszerűbb lehet itthon a röplabda

A Röpsuli Program hatására új lendületet kaphat a röplabda Magyarországon. Egy igen aktív sportágról beszélünk, különösen alkalmas rugalmas, gyors feladatok gyakorlására – mondja Hiervarter Ákos, a Magyar Röplabda Szövetség utánpótlás szakmai munkatársa. A Sportágválasztó Magazin stábja a XXIII. Budapesti Nagy Sportágválasztón forgatott.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!