Sportágválasztó

8
júl

Átevezték a magyar tengert

Több mint kétezren evezték át a Balatont a hétvégén a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Balaton-átevezés elnevezésű rendezvényén.

8
júl

Csoportelsőként jutott tovább a női röplabda válogatott az Universiadén

Harmadik mérkőzését Tajvan ellen játszotta női röplabda válogatottunk a 30. Universiadén, Nápolyban. A mieink számára a továbbjutáshoz és a csoportgyőzelemhez két szett megnyerése kellett, de ezt túlteljesítette a csapat és ezt a meccset is megnyerte 3:1-re, miután a Csehországot és Argentínát is legyőzte.

5
júl

Megvan az első érem Nápolyban

Tóth Krisztián bronzérme az első magyar érem a nápolyi Nyári Universiadén. A Testnevelési Egyetem 25 éves versenyzője az első mérkőzésén kikapott, de aztán a bronzmeccsig küzdötte magát, ahol a török Sismanlar Mert ellen lépett küzdőtérre, és végül ipponnal győzött.

4
júl

Új futópályák épülnek

Tizenkét futópálya épülhet az ország tizenegy településén annak a szakmai programnak a keretében, amelyet szerdán jelentett be Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

3
júl

Aktívan a balatoni nyaraláson

Mi lenne, ha az idei „beach body”-ra a nyaralás alatt tennél szert? Vagy ha a családi nyaralás egy mini edzőtábor lenne, ahonnan éremmel tértek haza? Az élmények időponttól és időjárástól függetlenül is lehetnek szervezettek és maradandóak. Cikkünkben eláruljuk hogyan.

2
júl

Lehet, hogy 2025-ben Magyarországon lesz az Universiade?

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) megpályázza az egyetemista és főiskolás sportolók olimpiájának tartott 2025-ös Universiade megrendezését. Idén Nápoly ad otthont az Universiadénak – a helyszínről a Sportágválasztó Magazin napi szinten tudósít.

2
júl

Vakáció- sport vs. elhízás – 3.rész

Virtuális kerekasztal beszélgetés vakáció alatti elhízás és sport kérdéskörében. A szereplők bár a valós életben nem találkoztak, véleményük a témában akár dialógus is lehetett volna. Sportoló: Dr. Kiss Gergely – háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Edző: Turiné Varga Zsuzsanna – KSC úszás edző Tanító: Erdei Györgyné Ági– Néri Szent Fülöp Kat. Ált. Isk. Life coach: S. Tóth Márta – a Coaching,

Tovább

1
júl

Dr. Kiss Gergellyel lehet csobbanni

Az úszás mellett a vízilabdázást és a búvárkodást is ki lehet majd próbálni szerdán a megújult Dagály-fürdőben, ahol a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programjának keretében válogatott úszókkal, valamint olimpiai és világbajnok vízilabdázókkal is találkozhatnak az érdeklődők. Az eseményen többek között dr. Kiss Gergellyel, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatójával is lehet találkozni.

1
júl

Egészséges táplálkozás, egészséges énkép, önbizalom-erősítés

Előző cikkünk témája a sportos életmód volt, mint a vakáció alatti elhízás megelőzése vagy épp kezeléseként. A sportos életmód bár önmagában is sokat jelent, nemcsak a testsúly optimalizálása tekintetében, fizikai és pszichés oldalról is van rá lehetőség, hogy fokozzuk a testi és mentális egészségre gyakorolt hatását.

29
jún

Bővült a Fradi család – Megszületett Szucsánszki Zita kisfia

A Fradi család egyik legújabb tagja, Szucsánszki Zita és Elek Gábor első közös gyermeke a Levente nevet kapta – írja a fradi.hu.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!