Sajnos a kialakult helyzet miatt idén májusban nem tudjuk megrendezni a Budapesti Nagy Sportágválasztót, ezért új sorozatunkban olyan sportágakat mutatunk be, amelyeket otthon is ki lehet próbálni, és amelyek alapjait folyamatos gyakorlással akár el is lehet sajátítani.
Tavaly év végén elhatároztad, hogy megváltoztatod az életed? Megfogadtad, hogy többet mozogsz, hogy egészségesebben élsz? Ha ez nem sikerült, vedd úgy, hogy az élet forgatókönyvírója adott Neked még egy esélyt. A járványügyi veszélyhelyzet miatt megváltozott a világ, otthon kell maradnunk, de a sportról nem kell lemondanunk. Mi formában tartunk az elkövetkezendő négy hétben.
Péni István bár kvótát szerzett az ötkarikás játékokra, de 2021-ig Neki is várnia kell azzal, hogy képviselhesse Magyarországot az olimpián. Fizikai edzéseit otthonában végzi, délelőttjeit a Nemzeti Lőtéren tölti, de szigorúan csak e két helyszín között közlekedik, védve így saját magát, társait és tágabb környezetét.
A tokiói olimpia elhalasztásának bejelentése után a Magyar Kézilabda Szövetség sem tétlenkedett, közleményben tudatták véleményüket és álláspontjukat a kialakult helyzetről.
2020-ról 2021-re. A történelem során először halasztottak el egy olimpiát, mely döntés megkérdőjelezhetetlen és felettébb ésszerű. Ahogyan viszont a koronavírus megváltoztatja a világot, úgy – ezzel összefüggésben – az ötkarikás játékok is átírják sportolóink terveit és felkészülésüket. Nézzük kire hogyan hat ez a gyakorlatban.
Tavaly év végén elhatároztad, hogy megváltoztatod az életed? Megfogadtad, hogy többet mozogsz, hogy egészségesebben élsz? Ha ez nem sikerült, vedd úgy, hogy az élet forgatókönyvírója adott Neked még egy esélyt. A járványügyi veszélyhelyzet miatt megváltozott a világ, otthon kell maradnunk, de a sportról nem kell lemondanunk. Mi formában tartunk az elkövetkezendő négy hétben.
Kajak-kenusaink világszerte ismertek eredményességükről és a tokiói olimpián is fényesebbnél fényesebb medálokat várhatunk Tőlük. A NOB döntése értelmében erre azonban csak 2021 nyarán kerülhet sor, elhalasztották a Japánban rendezendő ötkarikás játékokat. Íme, a sportági vélemények!
A járványügyi veszélyhelyzet okán, mindenki mindenkit az otthonmaradásra szólít fel, eleget téve így a #maradjotthon elnevezésű kampánynak és lassítva ezzel a vírus terjedését. Nincs ezzel másképp olimpiai bronzérmes úszónk, Kapás Bogi sem, aki viszont igyekszik kihasználni az otthonlét előnyeit és erre biztat másokat is.
A járványügyi veszélyhelyzet mindenkit arra kényszerít és szólít fel, hogy maradjon otthon, ezzel megfékezve a járvány terjedését, mérsékelve a fertőzés kockázatát. A sokak által kedvelt külföldi sportolók is így tesznek, „karanténba” vonulva élik mindennapjaikat.
Folytatjuk bajnokaink sportágválasztásáról szóló sorozatunkat, melynek mostani vendége imádja a csapatsportokat, mégis legnagyobb sikereit egy egyéni sportágban érte el. Hűséges típus, állandóan nyerni akar, erénye a jó koncentrációs képesség és határozott véleménnyel rendelkezik a mostani generáció sportágválasztásának kérdésköréről.