Amilyen ritkán hallani róla a kerékpársport berkein túl, olyan izgalmas extrém mozgásforma a cyclocross, amely a Téli Sportágválasztón is bemutatkozott. A hó és a fagy nem lehet többé kifogás arra, hogy egy vérbeli bringás hidegben otthon maradjon, hiszen a cyclocross szezonja éppen a téli zimankó. Sós Sándorral, a cyclocross utánpótláscsapat Superior MTB Team alelnökével beszélgettünk.
Felhőtlen szaladgálás, új barátok, szabad játék és minden nap más-más sportág felfedezése vár azokra a gyerekekre, akik részt vesznek az idei Sportágválasztó napközis és focitáborban. A heti turnusokra jelentkezők létszáma már most gyorsan gyarapszik, ezért érdemes mielőbb feliratkozni.
Több mint 100 sportágat lehet díjmentesen kipróbálni 9 és 17 óra között a Merkapt Sportközpontban. (Budapest, X. kerület Maglódi út 12/a).
Jó jelek! A különböző jogszabályi változtatásoknak és a szakmai összefogásnak köszönhetően megtorpant a magyar gyerekek körében a túlsúlyosok aránya – erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy szakmai konferencián.
Túl vagyunk az I. Média Kupán. Az eseményt az V. Téli Sportágválasztón rendezték meg. Öt, sportolókból és médiásokból álló csapat mérte össze az erejét: a sportolók (Medveczky Erika, dr. Kiss Gergely és Szuper Levente) mellett az OCRSport.hu, a TV2 Akadémia és az M4 Sport Szabadidősport Magazin munkatársai versengtek. A csapatok curling, szárazföldi jégkorongkapura lövés és korongtorony-építés, illetve asztali jégkorong számokban
Újabb fotók kerültek fel az V. Téli Sportágválasztóról! Szabó Kriszti összeállításából kiderül, aki úgy döntött, hogy a télies hideg ellenére kilátogat a Vasas Jégcentrumba, nem unatkozott.
A hideg ellenére sokan döntöttek úgy, hogy kilátogatnak az év első téli sportfesztiváljára. A Sportágválasztó Magazin videós csapata az érdeklődő családokon túl a kajakos Medveczky Erikát, az alpesi síző Miklós Editet, a műkorcsolyázó Sebestyén Júliát, a vízilabdázó Pelle Anikót, a rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktort, a jégkorongozó Szuper Leventét, a vízilabdázó dr. Kiss Gergelyt is megszólaltatta a Vasas Jégcentrumban. A Mercedes-Benz
Nem kell téli álmot aludni! Az év leghidegebb hónapjaiban is jó mozogni. Az V. Téli Sportágválasztó 21 mozgásformát kínált a Vasas Jégcentrumban. Az érdeklődők pedig olimpiai, világ- és Európa-bajnokok társaságában csúsztak, tekertek, pontot gyűjtöttek és simogattak – többek között. Utóbbi tevékenység a kutyás sportágak standjánál volt, amely 2019-ben is az egyik legnépszerűbb helyszíne volt a Téli Sportágválasztónak. Hangerőt maximumra! Íme,
Felkerültek a hétvégén megrendezett V. Téli Sportágválasztó fotói. Szabó Kriszti összeállításából kiderül, aki úgy döntött, hogy a télies hideg ellenére kilátogat a Vasas Jégcentrumba, nem unatkozott. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, no meg az egyes szakszövetségek és egyesületek segítettek a szervezőknek abban, hogy a családok minél több mozgásformát kipróbálhassanak.
Elegáns mozdulatok, látványos összhang és művészi koreográfiák a szikrázó jégen – aki szereti a műkorcsolyát és a jégtáncot, azt a szinkronkorcsolya is magával fogja ragadni. Megkérdeztük Szűcs Kyrát, az UTE szinkronkorcsolya-oktatóját, mit érdemes tudni a hétvégi Téli Sportágválasztón bemutatkozott mozgásformáról azoknak, akik szombaton kedvet kaptak hozzá.