Hírek – kiemelt

3
nov

A 2022-es férfi kézilabda EB szervezői a WWF Magyarországgal közös élőhely-rekonstrukcióval tesznek a környezetért

A Pest megyei Kosd település adott otthont október 29-én az EHF EURO 2022 és a WWF Magyarország közös környezetvédelmi kezdeményezése nyitóeseményének. Az erdősáv-rekonstrukció a DO MORE program része. A program célja a sportesemény környezeti lábnyomának csökkentése. A mostani akció keretében fákat ültettek Kosdon, Puskás Péter énekes, színész és Follow Anna, a közösségi média népszerű szereplője is.

28
okt

Könyv jelenik meg a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnokáról, Keleti Ágnesről 100. születésnapjára

November elején könyv jelenik meg az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnesről, aki egyben a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka is, aki – ha az ég is úgy akarja – januárban ünnepli 100. születésnapját. 

20
okt

Jön az őszi szünet! – Milyen programot szervezzünk a gyerekekkel?

Bizonyára minden szülőnek fejtörést okoz, hogy az őszi szünetben milyen programot szervezzen a gyerekeknek. Ilyenkor azért jólesik szusszanni egy kicsit a szeptemberi iskolakezdés, óvodába indulás után, de egy-egy izgalmas programmal elcsábíthatjuk őket a négy fal közül. 

18
okt

Fuss velünk októberben!

2020-ban sajnos nagyon sok olyan szabadidősport esemény maradt el, ahol a mozogni vágyók tömegesen tudtak volna hódolni szenvedélyüknek. Ilyenek voltak a futóversenyek is, melyek csak korlátozott számban lettek megtartva, vagy akár teljesen el is maradtak. Az enyhítések után kicsit jobbra fordult ez a helyzet, de így is sok versenyt töröltek, vagy halasztottak későbbi időpontra.

17
okt

Sporttal a mellrák ellen – október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres szűrés, ezáltal a korai felismerés fontosságára, valamint a megelőzésre. Ennek érdekében egy hónapon át a kampány keretében nagyon sok megmozdulást szerveznek, és minden platformon igyekeznek felhívni a jellegzetes rózsaszín színnel a figyelmet a téma fontosságára.

15
okt

Látássérültként a sport világában

Manapság már gyakorlatilag mindennek van világnapja, így talán az elmúlt időben megkopott azok jelentősége. Pedig vannak köztük olyanok, melyeknek sokkal nagyobb figyelmet kellene kapniuk. Ilyen október 15-e is, a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja. A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.

14
okt

Amikor már nem lehet mumus az úszás

Felnőttként megtanulni úszni nem lehetetlen és ez nem csak egy légből kapott kijelentés. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy gyermekként minden mozgás elsajátítása sokkal könnyebb, de azt gondoljuk, hogy megfelelő segítséggel, korra való tekintet nélkül bárki megtanulhat úszni.

13
okt

Asztalitenisz – az egyik legeredményesebb hazai sportág

Valószínűleg ez az egyik olyan sportág, amit már szinte mindenki kipróbált valamilyen formában, akár a strandon, játszótéren, táborban, vagy egy edzőtábor alkalmával kikapcsolódásképpen a csapattársakkal. Sokan azonban nem csak szabadidejükben, hanem versenyszerűen űzik ezt a sportágat, amit a köznyelvben csak pingpongnak neveznek.

12
okt

Két keréken, egészségesen

Az élet olyan, mint a biciklizés. Ha meg akarod tartani az egyensúlyt, mozgásban kell maradnod – mondta Albert Einstein, Nobel-díjas német elméleti fizikus, majd felszállt kerékpárjára, hogy a héten már harmadszor tekerje körbe a Princeton Egyetem közelében működő tudományos magánintézetet.

11
okt

A regeneráció fontossága

Egy hosszú távú futóverseny, főleg a maraton esetében nem csak a futás előtti felkészülés megtervezése nélkülözhetetlen, hanem a verseny utáni napok koreográfiája is fontos. Pár gondolatban összeszedtük mire is kell figyelnetek, hogy könnyen menjen a regeneráció.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!