Sportágról sportágra, sportolóról sportolóra, küzdősport után küzdősport, lány után lány. Ugye nagyjából összeraktad, hogy mi következik? Az első két szókapcsolat könnyű, hisz erről szól a sportágválasztós rovatunk, a másik kettő már vethet fel kérdéseket. Mit és ki?
Feltörekvő tehetségeink is egyre inkább helyet követelnek maguknak a hazai sportéletben és nincs ez másként a sportágválasztásról szóló rovatunkkal sem. Ezúttal Klement Kármen, a Vasas SC és a Career Sport Management versenyzője állt rendelkezésünkre, hogy meséljen a kezdetekről és eláruljon néhány érdekességet a sporttal való kapcsolatáról.
Egy újabb magyar kiválóság „vendégeskedik” a sportágválasztásról szóló rovatunkban, méghozzá egy olyan úszónő, akivel már volt lehetőség ismerkedni a „Versenysport sportolói szemmel” című cikkünk folyamán. Ezúttal még inkább betekintést engedett az úszás előtti, alatti sportolói létébe középpontban az ő sportágválasztásával és azzal a mentalitással, mely őt jellemzi.
Már mankók nélkül, “szabad lábon” tudhatjuk egyik kedvenc öttusa világbajnokunkat, aki az „én sportágválasztásom” című sorozatunk legújabb részében, többek között a sporttal való kapcsolatáról mesél, illetve azokat is ellátja egy tanáccsal, akik még most állnak a sportágválasztás nagy feladata előtt.
Rovatunk vendége ezúttal az a testvérpár, akik képesek elérni, sőt túllépni saját testük határait, szórakoztató műsoraik révén elkápráztatni közönségüket és bebizonyítani, hogy a sport és a művészet nagyon is megfér egymás mellett.
A Sportágválasztó magazin új sorozatában ismert sportolóink osztják meg Velünk, hogyan is választottak sportágat. Hétköznapi esetben ez most is így lenne, de Kiss Gergely és az ő 35 éves pályafutása minden, csak nem hétköznapi, mely most a végéhez ér. Kivételes ember, kivételes karrierrel – ez pont elég ok arra, hogy az Ő sportágválasztását kiegészítve, ezúttal mi ragadjuk magunkhoz a szót…
A Sportágválasztó Magazin új sorozatában hazai élsportolóink vallanak arról, hogyan találtak rá szeretett sportágukra, hogy később annak kiemelkedő alakjai legyenek.
A Sportágválasztó Magazin új sorozatában olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat kérdez arról, hogy ők hogy találkoztak azzal a sportággal, amelyben sikeresek lettek.
A Sportágválasztó Magazin új sorozatában olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat kérdez arról, hogy ők hogy találkoztak azzal a sportággal, amelyben sikeresek lettek.