Címke: sportágválasztás

4
aug

Gereben Lívia – az én sportágválasztásom

Egyre bővülő rovatunk újabb vendége, egy újabb mozgásformával, egy csapatsportág képviselője, aki amellett, hogy tehetséges, egy igazi harcos is. Most sportágválasztásának előzményeiről, annak hátteréről kérdeztük, de természetesen szót ejtettünk a közelmúlt történéseiről, jelenlegi állapotáról és jövőbeni céljairól is, valamint a cikk végéhez érve egy „irodai” ereklyére is fény derül.

3
aug

Legyen a víz természetes közeged!

Az egyik legalapvetőbb sportág az úszás, és az egyik legkedveltebb közeg a víz. Előnyei és pozitív élettani hatásai megkérdőjelezhetetlenek, éppen ezért is kedvelik és űzik azt versenyszerűen vagy hobbiból oly sokan. Mindemellett hazánk igen eredményes is a sportágban, akár az amatőr, akár a profi sportot nézzük. Kétségkívül megéri „elmerülni” benne.

28
júl

Akrobatikus kosárlabda

Hazánkban évek óta komoly népszerűségnek örvend a kosárlabda egyik speciális válfaja, az akrobatikus kosárlabda. Gyermekek és felnőttek sokasága próbálta már ki és űzi ma is aktívan ezt a sportot, melyben már 2018 óta országos csapatversenyeket is rendeznek Magyarországon.

20
júl

Az én sportágválasztásom rovat néhány cikke

Rovatunkban hazai élsportolóink vallanak arról, hogyan találtak rá szeretett sportágukra, hogy aztán később annak kiemelkedő alakjai legyenek, példaképpé válva így a sportágválasztás előtt álló gyermekek számára.

15
júl

Régen mintonette, most röplabda

Játékosként vagy nézőként vagy/leszel a statisztika része? Kipróbálnád a sportágat, melynek a kezdetekben több más, egyéni – és csapatsportághoz is köze volt? Hogy aztán kialakuljon mai változata, mely a pályákon egyre eredményesebb, a lelátókon pedig egyre népszerűbb?

30
jún

Szabó Gabriella – az én sportágválasztásom

Bár most minden fórumon, portálon, az elektronikus és a nyomtatott sajtóban is Szabó Gabriella visszavonulásáról olvashatunk – példaértékű pályafutását 25 év után zárta le – mi visszakanyarodunk a kezdetekhez és arról cikkezünk, hogyan kezdődött karrierje.

28
jún

Hazánk vizei Téged várnak

A kajak-kenu túrák szerelmesei vagy éppen az azt szívesen kipróbálni vágyók számára jó híreket hozunk. Júliustól a Felső-Tisza vidékén szervezett keretek között van lehetőség evezni az Ötpróba-pontokért vagy éppen a szabadidő aktív eltöltéséért. 

27
jún

Az éltető víz(i) (sportágak)

Mik a legnépszerűbb vízi sportágak? Miért pont ezt vagy azt válaszd hosszabb távú szabadidősport vagy éppen egyesületi szintű sportolás céljából? Esetleg csak egy hétvégi kirándulást terveznél a nyári napsütésben? Három mozgásformát is ajánlunk, Neked csak döntened kell.

25
jún

Teqball – a magyar sikersztori

Hódít a teqball. A magyar találmány egy új mozgásformát kínál mindenkinek, aki legalább hármat tud dekázni, vagy szeret pingpongozni. A teqball egy új futballalapú sport, amely mind a profi focisták, mind az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, koncentrációs készségük és állóképességük fejlesztésére.

24
jún

Így vízilabdázott Apa

A sport mindenkié, hiszen bárki sportolhat kortól, nemtől és edzettségi állapottól függetlenül, csak meg kell találni az adottságainak legmegfelelőbb mozgásformát.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!