14
máj

Coca-Cola Testébresztő program

A XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztón újra találkozhatsz a Coca-Cola Testébresztő programmal, és még több pontot gyűjthetsz, amiket később értékes ajándékokra válthatsz! Találkozzunk újra május 25–26-án!

13
máj

Röplabda

A röplabda ugyanazon az egyetemen született, mint a kosárlabda pár évvel korábban. 1892-ben dr. Naismith feltette a magasba a barackos kosarakat, és attól fogva arra dobáltak a labdával a springfieldi YMCA-suli diákjai. Pár évre rá kitaláltak egy másik sportot, a Holyoke YMCA Egyetemen.

13
máj

Történelmi karate-ezüst

A 2020-as tokiói olimpiai bemutatkozásra készülő sportág kontinensviadalán a 75 kg-ban Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert, a 67 kilósok küzdelmében Tadissi Martial harmadik lett. Az első ízben megrendezett para-karate Eb-n Csatári János a második helyet szerezte meg.

12
máj

Lábtoll-labda

A labdajátékok csoportjába tartozó mozgalmas, látványos csapatjáték, amelynek célja, hogy a speciális alakú, tollból készült, 15 gramm súlyú labda a háló felett úgy kerüljön át az ellenfél térfelére, hogy az ellenfél azt ne tudja visszajuttatni.

12
máj

„Az én anyukám egy futó anyuka”

„Az én anyukám egy futó anyuka. Olyan, mint a többi anyuka, csak sokkal menőbb.” Ja, nem olyan, mert a többi anyuka ott lesz az ovis ballagáson, futóverseny helyett. Mikor ad hozzá és mikor vesz el a családi életből, ha valamelyik szülő elkötelezett sportoló? Család vagy sport? Biztos mindig egyértelmű a döntés?

11
máj

Korfball

A korfball egy holland eredetű labdajáték, a világ egyetlen valóban vegyes csapatsportja, ahol lányok és fiúk együtt, egy csapatban játszhatnak. A játék célja, hogy a futball-labda méretű, ám annál valamivel nehezebb korfball labdát egy 3,5 m magas állványon található kosárba juttassuk.

11
máj

Sakk

A sakkot két játékos játssza egymás ellen, a négyzet alakú, nyolc sorra és nyolc oszlopra felosztott sakktáblán, 16 világos, illetve 16 sötét bábuval. Mindkét félnek egy-egy királya, vezére, két-két bástyája, futója és huszárja, valamint 8-8 gyalogja van. A bábuk menetmódja szabályban rögzített.

11
máj

Tollaslabda

A tollaslabdázás nagyon népszerű labdajáték. Tollaslabdaütővel és műanyag, illetve eredeti tollaslabdával játsszák. Hobbiként, családi sportként szabadtéren (sima területen, lehetőleg szélvédett udvarokban, strandokon stb.), illetve versenyszerűen, fedett pályán, tornatermekben, sportcsarnokokban.

11
máj

Pilisi akadályfutó versenyen

Szeretem a családias rendezvényeket, amelyek jól szervezettek és minden ízükben arról szólnak, amire hivatottak. Nincs sallang, nincs körülményeskedés, minden stimmel. Az évi közel 2500 hazai futóverseny és teljesítménytúra, valamint a sok-sok egyéb rendezvény közül kedvünkre válogathatunk.

10
máj

Kick-box

A kick-box egy küzdősport. A küzdelem során a versenyzők kézzel és lábbal hajtanak végre akciókat (ütéseket, rúgásokat), amelyekkel találatot érően próbálják az ellenfelüket elérni. A versenyeken a sportolók küzdelmi és zenés formagyakorlat versenyszámokban mérkőznek egymással.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!