21
febr

Budapesten „vizsgáztak” a fallabdás diákok

A hétvégén a budapesti City Squash Clubban rendezték meg az idei fallabda diákbajnokságot, amelyen kilenc korcsoportban zajlottak mérkőzések. A versenyen az igazolt játékosokon kívül akadtak szép számmal olyanok is, akiknek a kétnapos diákbajnokság volt az első megmérettetésük.

20
febr

Dr. Kiss Gergely szerint a cél a passzív rétegek bevonása a szabadidősportba

A magyar lakosság 33 százaléka végez kisebb-nagyobb gyakorisággal intenzívebb testmozgást a legutóbbi Eurobarometer felmérés szerint. A kimutatással kapcsolatban dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatóját, az Ötpróba mozgalom nagykövetét kérdeztük.  

20
febr

Rali – új sorozat

Új rali-márkakupa sorozat indul 2019-ben Magyarországon. A Kia Rally Cupban egyforma autókkal versenyezhetnek az indulók, hogy ne a technikán, hanem a versenyzők és a navigátorok valódi tudásán múljon, ki a jobb. A sorozat az Eger Rallye-val rajtol el, március 29-e és 31-e között.

19
febr

Nőnapig minden eldől

Március 8-án kiderül, hogy ki milyen számban indul a Liebherr asztalitenisz-világbajnokságon. Ezt a vb-t Budapesten rendezik meg áprilisban.  

19
febr

Zumba – a kalóriafaló tánc

A zumba népszerűsége töretlen. Ezt a mozgásformát a kolumbiai Beto Perez találta fel, a legenda szerint véletlenül. A fitneszedző egy alkalommal otthon felejtette a gyakorláshoz szükséges zenéit, és lesz ami lesz alapon, a zenelejátszóján lévő hagyományos latin zenékre kezdte tornáztatni a tanítványait. A zumba alaposan átmozgatja az egész testet és rendesen égeti a kalóriát.

19
febr

40 sportoló megy a Téli Universiadéra

Negyven fős sportolói magyar csapat vesz részt a 29. Téli Universiadén – hangzott el a magyar csapat ünnepélyes fogadalomtételén Budapesten. A multisport-eseménynek a szibériai Krasznojarszk városa ad otthont, ahova a téli egyetemi játékok során az eddigi legnagyobb delegációval indul útjára a magyar egyetemi csapat. Az eskü szövegét Csiki Attila a jégkorongozó csapat támadó játékosa, a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója mondta.

18
febr

Zsinórban hetedszer jöhet a Final Four

Egy magyar csapat bejutott a tekézőknél a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A Szegedi TE zsinórban hetedszer lesz tagja a Final Four mezőnyének. A legrangosabb kupasorozat négyes döntőjét Zágrábban rendezik meg.

18
febr

Tiszeker Ágnes: Síró szülők, aggódó testnevelő tanárok jelentkeznek

A felgyorsult világ szülötte nem hisz a munkában. Pontosabban a 21. század gyermekének nincs ideje… A Sportágválasztó Magazin elindította a „Dopping a szabadidősportban” sorozatot, amelyben olyan egyértelmű egészségtelen és törvénytelen anomáliákra kívánunk rávilágítani, amelyek első olvasatra már-már elfogadottnak minősülnek 2019-ben…

18
febr

Sport, karrier, egészség

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi kara évről évre hagyományosan szenzációs programokat kínál hallgatóinak, leendő reménybeli hallgatóinak, valamint Pécs város és a környékbeli sport iránt érdeklődőknek. Ezúttal február 20-án ’Sport, karrier, egészség’ címmel egy egész napos, tartalmában és hangulatában is egyedi konferencia keretében, Dr. habil. Oláh András dékán megnyitója után három nagy előadás és tizenkét interaktív szekció előadás lesz.

17
febr

Cél az Európa-bajnokság

Az OCR-ben itthon elkezdődött a felkészülés az Európa-bajnokságra – tájékoztatta a Sportágválasztó Magazint Gábor Man, a Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség szakmai igazgatója.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!