Nem tudta megnyerni a vírus szövődményei elleni harcot Csollány Szilveszter. Az olimpiai bajnok tornász ötven napot töltött a légzését segítő gépeken, de a szervezete feladta a küzdelmet. Csollány Szilveszter áprilisban lett volna 52 éves. Felesége és három gyermeke gyászolja. Meg az egész ország.
Nem sok olyan erős nőt ismerek, mint Reubl Tünde. Kétszer csinálta végig férjével, a volt bokszklasszissal, Balzsay Károllyal a rák elleni harcot, és mindvégig intézte, fuvarozta, nevelte a gyerekeket, egyiküknek az edzője is volt. A nehéz időkben elmondhatatlanul sokat vállalt, de „békeidőkben” is durva, amit csinál. Ő azonban úgy érzi, megéri a sok áldozat.
Gerlei Anna az ELTE cheerleading csapatának tagja, leggyakrabban a flyer szerepe jut rá, vagyis ő repül a levegőben, de előfordul, hogy midflyer, vagyis az embertorony közepén még ő tart valakit. A 25 éves Anna számára a cheerleading az egyetemi évek legnagyobb ajándéka volt. Ismerd meg az ő sportágválasztását!
November elején könyv jelenik meg az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnesről, aki egyben a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka is, aki – ha az ég is úgy akarja – januárban ünnepli 100. születésnapját.
Mindössze ennyi lenne a hosszú élet titka? Szeressünk élni? Keleti Ági néninél jobb példát, Nála hitelesebb alanyt keresve sem találnánk, ha a hosszú, sportos élet féltve őrzött titkának rejtélyére szeretnénk választ kapni. Ági néni egy lépéssel közelebb hoz minket a megoldáshoz, azonban cselekednünk már Nekünk kell. A frissen Újpest díszpolgárává avatott tornászlegendával beszélgettünk.
A cheerleadingről elsőre sokaknak az amerikai filmekben látható pomponos hajrálányok juthatnak eszébe, amint rigmusokat kiáltozva buzdítják iskolájuk foci csapatát. Ez kezdetben így is volt, de mára már egy nagyon összetett és komoly fizikai adottságokat követelő sportággá nőtte ki magát.
Kezdődik a junior torna-világbajnokság Győrben. A vb arca Balázs Krisztián (Kiki) így gyakorol. Fradi tornásza mindössze 17 éves. Sokat fogjuk hallani a nevét. Fotó: Freschli József/MATSZ
A Sportágválasztó Magazin új sorozatában olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat kérdez arról, hogy ők hogy találkoztak azzal a sportággal, amelyben sikeresek lettek.
Kubatov Gábor maradna! Ferencváros elnöke hétfőn bejelentette: ha megválasztják, újabb négy évre vállalja munkát a zöld-fehér klub élén.