A versenytánc a táncformák vagy táncstílusok egyik legnagyobb összefoglaló csoportja. Az emberek többsége a táncot egyfajta szórakoztató tevékenységnek látja, pedig a versenytánc valójában egy nagyon kemény művészeti sportág.
A tollaslabda az egyik legnépszerűbb szabadidős ütögető játék, de akár versenyszerűen is űzhető sportág. Népszerűsége a könnyedségében rejlik. Már gyerekkorban könnyen megtanulható, és hamar sikerélményt tud okozni, ami miatt sokan szeretik. Emellett azonban komoly sportágnak is számít, hiszen világszerte közel 150 országban űzik versenyszerűen.
A küzdősportok családjába tartozó vívás katonai tevékenységből, harci előkészületekből fejlődött ki. Hagyományosan lovagias sport is, ebből kifolyólag a mai napig a küzdelmek tiszteleten alapulnak és az etikett betartása is a szabályok fontos alapját képezi.
Az idei tanévkezdést talán minden eddiginél jobban várják a gyermekek és a szülők egyaránt. Ezzel egy időben a különórák, délutáni elfoglaltságok lehetőségei is felmerülnek, ilyenkor sokan szeretnének valamilyen sportolási lehetőséget találni a gyermekek számára. Ez azonban komoly döntés, hiszen egy életre meghatározó választás lehet a gyermek és az egész család számára.
A Tisza-tó, más néven Kiskörei víztározó hazánk második legnagyobb mesterséges tava. A vadregényes környezet sok látnivalóval és programmal csalogatja ide a látogatókat. Utóbbiak közül mi most néhány sportolásra alkalmas eseményt ajánlunk, hogy az augusztus ne csak a nyár elmúlásáról szóljon.
Korábban többször is írtunk már a küzdősportokról,és azok különböző ágazatairól. Ezúttal egy olyan karate változatot mutatunk be, mely ötvözi a kung-fu, a ju-jitsu, a thai-boksz, a judo és a karate technikáit is. A kempo harcművészet és küzdősport is egyben, mely az önvédelemre helyezi a hangsúlyt.
Folyamatosan figyeltük az aktuális, vírushelyzettel kapcsolatos eseményeket, valamint annak alakulását, hogy a szeptemberi Budapesti Nagy Sportágválasztót a körülményekhez képest a lehető legjobb minőségben és biztonságban meg tudjuk rendezni.
Nemrég írtunk arról, hogy mire kell nagyon odafigyelni, ha a nyári hőségben sem akarjuk kihagyni a napi mozgást, de most kifejezetten a kánikulában való futás sajátosságainak jártunk utána. Sokakat visszatart a nyári meleg attól, hogy futni induljanak, mert inkább a tavaszi vagy az őszi időszakban szeretnek sportolni, amikor a hőmérséklet jóval ideálisabb. Azonban aki rendszeresen sportol, vagy esetleg egy őszi
A koffein az egyik leggyakrabban használt élénkítő hatású szer, melyet a kávébab és a tealevél mellett több mint 60 féle növényből nyernek ki. A sport világában az elmúlt több mint 100 évben rendszeresen fogyasztják, de teljesítményfokozó hatásait a ’70-es évek óta tanulmányozzák célzottan.
Beköszöntött a nyár, ami végre a hőmérsékleten is érzékelhető. Ilyenkor sokan a vízpartokon, strandokon keresnek menedéket a hőség elől, de ha inkább kerülnénk a napsugarakat, akkor egy hegyi vagy erdei túra is kiváló választás lehet. A fák árnyékában és a magasabban fekvő pontokon jó pár fokkal hűvösebb a levegő, így ha a meleg ellenére sportolni, mozogni szeretnénk, erről sem kell