Sportágválasztó

25
márc

Szenzációs tornagyőzelem

A leány ifjúsági kézilabdaválogatott fölényes győzelmeket aratva szerezte meg a tornagyőzelmet a Dabason zajló Négy Nemzet Tornán, bebizonyítva, hogy van utánpótlás. Mindegyik mérkőzést több mint tízgólos különbséggel hozták le a lányok, pedig Dánia, Hollandia és Norvégia voltak az ellenfelek.

25
márc

Lefociztuk Romániát

Az magyar U17-es labdarúgó válogatott az őszi teljesítményének köszönhetően az elitkörben harcolhatja ki az Európa-bajnokságon való részvételt. A hazai rendezésű viadal első fordulójában 1-1-es döntetlent ért el Szlovénia ellen, így mindenképpen nyernie kellett Románia ellen.

24
márc

Jégcsillag Sport Egyesület

A Jégcsillag Sport Egyesület célja a korcsolyasport megszerettetése mindenkivel, aki elmegy hozzájuk korcsolyázni, valamint Jégcsillagok nevelése a hazai korcsolyasportnak. Fő profiljuk az utánpótlásnevelés, versenyzők és élsportolók nevelése a legmagasabb szinten.

23
márc

Focitavasz

A felnőtt válogatott új szövetségi kapitánnyal vág neki az évnek, illetve a ma esti felkészülési mérkőzésnek. Mi pedig bizakodunk, mint mindig. Utánpótlás válogatottjaink szerencsére az eredményeket is szállítják, az U17-esek döntetlenje után tegnap az U21-esek verték pazar játékkal Ciprust.

22
márc

Gyarmati Panka visszatért

Gyarmati Panka januári visszatérését a svájci Laax Openen az időjárás meghiúsította. Miután azt a versenyt végül törölték, újabb két hónapot kellett várnia az éles megmérettetésre, 16 hónappal a sípcsonttörése után. A szezonzáró olaszországi Vk-versenyen egyetlen ponttal maradt le a döntőről.

21
márc

25 millió látogatás az erdőben

A március 21-i Erdők Világnapját idén világszerte az erdők és a fenntartható városok közötti kapcsolat bemutatásának és még szorosabbá fűzésének szentelik. A Budapest környéki erdők hagyományosan a természetjárás különböző formáit szolgálják, így az ország leglátogatottabb területei közé tartoznak.

20
márc

Rögbi

A rögbi olyan társas labdajáték, ami szabadban, nagy területen játszható. A labdát előre kell vinni, hátra passzolni, rúgni pedig több esetben is lehet. Az ellenféllel való ütközés lehetséges, de nem ez a cél. Küzdés jellegéből adódóan a tiszteletre, megbecsülésre és bajtársiasságra nevel.

20
márc

Újra szól az AC/DC

Hivatalosan már megkezdődött, gyakorlatilag viszont március 21-én, szerdán kezdődik a milánói Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokság, a nők rövidprogramjával. Láthatjuk tehát Tóth Ivett, a téli olimpián nagy sikert aratott programját, azaz újra szól majd a jégen az AC/DC.

18
márc

Shaolin-varázslat

Liu Shaolin Sándor nem szerzett érmet az egyéni számokban (negyedik lett 1500-on, hatodik 1000 méteren), és a csapattal sem. Mégis éremmel térhet haza Montrealból, hiszen megnyerte a 3000 méteres szuperdöntőt. Megnyerte és így ezüstérmes lett. Elmagyarázzuk.

18
márc

Liza, a vívótündér

Pusztai Liza egyszerűen elképesztő! Két hét leforgása alatt három korosztályban nyert érmet! Március 4-én, Szocsiban, a junior és kadet Eb-n kadetként bronzot, majd pár nappal később, a juniorok között ezüstérmet szerzett. Március 17-én, Athénban, felnőtt Világkupa-versenyen újabb ezüstöt!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!