Tamás Rita

23
márc

Óriási a felháborodás a transznemű úszó győzelme után

Hiába álltak ki sokan az ellen, hogy Lia Thomas elinduljon a nők versenyében az amerikai egyetemi úszóbajnokságon, a férfiként született és az átalakítási folyamatot 2019-ben elkezdő Lia, aki egykor Will volt, rajtolhatott és a University of Pennsylvania színeiben győzött is 500 yardon, ezzel ő lett az amerikai egyetemi sport első transznemű bajnoka.

22
márc

Pilisi túrával búcsúztatta a telet az életmódváltó Pékó Laci

A Nagy Életmódválasztó programunk tagja, Pékó László örömmel mesél legutóbbi sportos élményéről, a túrázásról, ami persze sokkal több, mint sport. De ezt majd megtudjuk Lacitól is.

21
márc

Újabb világcsúcsot ugrott a mindössze 22 éves svéd zseni

A svéd Armand Duplantis Belgrádban döntötte meg saját korábbi, fedettpályás világcsúcsát azzal, hogy átvitte a 619 centimétert. A férfi rúdugrás olimpiai bajnoka 2020-ban döntött először világrekordot (617 cm), majd egy hétre rá újra (618 cm) és szabadtéren is ő a rekorder (615 cm). Elképesztő, hogy Duplantis ilyen fiatalon ennyire meggyőzően egyeduralkodó.

17
márc

Három év szünet után láthatják Szilágyi Áront a magyar drukkerek

A 2019-es budapesti vb óta először lép pástra nézők előtt nemzetközi versenyen a magyar kardcsapat, élén Szilágyi Áronnal. Péntektől vasárnapig rendezik meg ugyanis a férfi kard egyéni és csapatvilágkupát a BOK Csarnokban. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áront tehát három év szünet után láthatják a magyar nézők vívni.

16
márc

A MOB távozó főtitkárát, Vékássy Bálintot Fábián László váltja

Először ült össze a január 29-én elnökké választott Gyulay Zsolt vezetésével a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége. Az ülésen eldőlt, hogy a sportigazgatói posztot betöltő Fábián László lesz a MOB főtitkára a távozó Vékássy Bálint helyett. De nem ez az egyetlen személyi változás.

2
márc

72 órás futásban világcsúcsot ért el a volt magyar sportriporter

Viktoria Brown háromgyerekes kanadai anyuka, az ország legjobb ultrafutója. Szilasi Viktória az egyik legtehetségesebb magyar sportriporter volt, később dolgozott a BBC-nek, majd pókerbajnokként lett ismert, újabb váltással, negyvenen túl, aranyérmet nyert a hosszútávú triatlon országos bajnokságon. A napokban pedig világcsúcsot futott a 72 órás futásban: 464 km-t futott.

28
febr

423 nap után tért vissza a kis híján megvakult labdarúgó

A Galatasaray 49-szeres norvég válogatott labdarúgója, Omar Elabdellaoui 2020 szilveszter éjszakáján olyan súlyos sérüléseket szenvedett egy tűzijáték miatt, hogy majdnem teljesen elveszítette a látását. A kitartás és akaraterő legjobb példája az ő esete, Omar 11 műtét után visszatérhetett a futballpályára.

25
febr

Zsivótzky Gyula 200 nap kórházi kezelés után 8 centivel nyert olimpiát

Elképesztő kitartás és akaraterő kellett ahhoz, hogy Zsivótzky Gyula megvalósítsa gyerekkori álmát. A kiváló kalapácsvető négy alkalommal versenyzett olimpián, két ezüstérem után 1968-ban tudott felállni a dobogó legmagasabb fokára. A legendás sportoló ma lenne 85 éves.

23
febr

Kiss Gergő bátorította Esztert a Föld Alatti Futás előtt

Szentiványi Eszter, a Nagy Életmódválasztó programunk résztvevője sok élménnyel gazdagodott a hétvégén. Büszkék vagyunk rá, hogy a Föld Alatti Futáson ilyen jól teljesített és büszkék vagyunk arra is, hogy továbbra is kitartóan a halad a változás és fejlődés útján, eltökélten közelít a céljai felé.

21
febr

Semmi sem lehetetlen életmódváltóink számára, avagy Inez meghódította a hegyeket

Iveszics Inez, a Nagy Életmódválasztó program résztvevője épp jókor, a téli olimpia idején írt beszámolót saját síélményeiről. Az idei túra a szokásosnál is jobban sikerült, mert immár sokkal jobb állapotban vágott neki a hegyeknek, mint a korábbi években.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!